A tartós kapcsolatokból egy idő után sok esetben eltűnik a szenvedély. A felek arra eszmélnek fel, hogy hetek, hónapok teltek el úgy, hogy nem érezték a szikrát, nem bújtak össze, nem hoztak be intimitást a mindennapokba, és már megszokták ezt az új helyzetet.  Ez nem jelenti azt, hogy nincs rá igényük, csak épp nem teszik azt meg, ami előmozdítaná ezt az ügyet. Sem gondolatban, sem cselekvésben. Beleragadnak abba, hogy nincs meg a szikra, a pillangó a gyomorban, az izgalom.

 

Eszter és Gábor története ugyanez volt. Évek óta együtt vannak, és változtak az igényeik, a kifejezési formáik, az élethelyzeteik, a minőségi közös időtöltéseik gyakorisága. Már nem adódtak a lehetőségeik, mint régen, hanem meg kellett teremteni azt. És ezt a fáradságos munkát nem akarták vállalni. Nehéz volt elfogadni, hogy ami eddig automatikusan ott volt, az most már nincs, azért most már meg kell dolgozniuk. A feszültség, ami emiatt bennük volt, egyre jobban elfordította egymástól őket. Nem a rejtett kincseket látták egymásban, hanem azt, amit mulasztanak megtenni.

A nagy kérdésük: elváljanak, vagy újra megpróbáljanak közeledni egymáshoz? Melyiknek van nagyobb értelme?

Ha el akarnak válni, akkor egyértelmű a válasz. Ha nem, akkor is.  Nem a válaszkeresés okozta a dilemmájukat, hanem az, hogy mit tegyenek a felismeréssel, hogyan vágjanak bele az építő munkába.

Nem azonnali az eredménye egy házasság újraépítésének, hiszen gondolkodási módról, szokásokról beszélünk. De a kedves gesztusoknak, a szeretetnyelv használatának igen. Ha a párok megteszik azt, amiből a társuk szeretve érzi magát, akkor az gyorsan megmutatja magát, meghozza a várt eredményt.

Hogyan lehet az intimitást behozni oda, ahol már elszoktak tőle?

Eszter és Gábor úgy kezdtek el viselkedni egymással, mintha egy új kapcsolat ismerkedési fázisában lennének, miközben önmagukat is feltérképezték. Viselkedési mintákat, vágyakat, konfliktuskezelési szokásokat. Gondolatokban, szóhasználatban, gesztusokban. Érdeklődve figyelték egymást, és a jót keresték egymásban.

Hogyan?

  • Szeretetteljes, férfi-női energiákat megmozgató gondolatokra fókuszálással. Segít, ha valaki akarja szexisnek látni a társát, ha akarja jó férfinek/nőnek látni őt.
  • A sérelmek helyett a szívességek, a pozitív körülmények meglétére koncentrálnak.
  • A hibáztatás helyett azt keresik, hogy mit mutat meg ez a helyzet maguknak? Hol van még javítani való a hozzáállásban?
  • Napközbeni kedves, akár izgató üzenetváltással.
  • Spontán randevúval napközben. Ebéd szünetben, idegen környezetben, a munkahelyi szerepben maradva másként viselkednek az emberek. Férfiasabbak/nőiesebbek, jobban megmutatják azt az oldalukat, amire az otthoni környezetben nincs lehetőség.
  • Szerepjátékok bevezetése a hálószobában.

 

Eszternek és Gábornak sikerült egy új szemléletre ráállni. Megismerték önmagukat, a társukat, és egy merőben új látásmódot hívtak be a párkapcsolatukba. Örülnek, hogy megtették a változást a válás helyett.

 

Ha tetszett az írás, oszd meg mással is kérlek.
Ha szükséged van egy külső, szakértői szemre, segítségül kínálom:

Bejelentkezés SEGÍTŐ BESZÉLGETÉSRE —>

SEGÍTŐ E-KÖNYVEKET OLVASNÉK PÁRKAPCSOLAT, ÖNBIZALOM TÉMÁBAN —>

Az Összhangban lenni című könyv ajánlata:

Miben segít Neked ez a könyv?

  • A feladatlapok segítenek, hogy megismerd önmagad, hogy felismerd, mely területeken szeretnél változást az életedben, és hogyan érheted el
  • A könyvben gyakorlatokat találsz az életörömöd megélésére, a párkapcsolatod javítására és az önbizalmad növelésére, stresszkezelésre 
  • Technikát kínál, hogy tudj célravezetően kommunikálni, hogy újra fel tudj nézni a párodra, hogy visszavarázsold a szenvedélyt a párkapcsolatodba.
  • Az életed ok-okozati következményeinek láttatása 
  • Önmotiváló eszközöket mutat be

 

 

Szeretném bemutatni az új könyvemet. Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak. Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!