Hogyan álljak ki magamért a párkapcsolatomban?

monogamia.jpgA párkapcsolatok kezdeti szakaszában elenyésző a konfliktusok száma. Zsigerből jön a „Legyen, ahogy te akarod, drágám!” hozzáállás, mindenféle ellenérzés nélkül, hiszen akkor még a közös időtöltés, egymás megismerése a cél, és az hogy valami új életritmus alakuljon ki mindkét fél szokásaiból, érzéseiből.

Amikor a kapcsolat túlhalad a megismerkedési, feltérképezési szakaszon, akkor eljön a következő izgalmas fejezet, mégpedig újra önmagunk lenni a társunk mellett.  De nem könnyű a feladat, hiszen már sok idő eltelt az óta, mikor utoljára csak az önmagunk szórakoztatása céljából, önmagunk kívánsága szerint cselekedtünk.

Az első meghökkentő élmény akkor ér bennünket, amikor először szembesülünk azzal, hogy vannak dolgok, amik nem úgy alakulnak, ahogy mi szeretnénk, de már zavar bennünket.  Előfordul, hogy amíg a kapcsolat elején a párunk szervezett meg minden kirándulást, addig a sokadik év után – amikor már nem a közös létért teperünk, hanem önmagunk visszaszerzéséért, – elkezd bennünket zavarni, hogy „mindig, mindenben a párunk dönt helyettünk”. Eleinte forrongunk magunkban, majd szóvá is tesszük neki. Ha vannak egyéb sérelmeink is a kapcsolatban, akkor önmagunkat sajnáltatva, számon kérő stílusban esünk neki a párunknak. 
Jól tesszük, ha pozitív szavakkal fejezzük ki az igényünket, valahogy így: „Jó volt, hogy eddig te intézted a kirándulást, mert nagyon szép helyekre jutottunk el, jól éreztem magam.  Idén viszont arra gondoltam, hogy én tervezem meg a nyaralásunkat. Te merre mennél? Mert én…”

Ez könnyen teljesíthető, ugye? Nézzünk egy kevésbé édes példát!

Ha nem mindkét fél számára örömteli eseményről van szó, amiben változást szeretnél, akkor is hasznos, ha pozitív kérésbe csomagolva fejezed ki az igényedet. Például, ha a párod vacsora után egyből a szobába indul tévézni, te meg ott maradsz a sok mosatlannal, akkor kifakadhatsz és kiabálhatsz, amiért mindenki tőled várja el a rendet és tisztaságot, de jelezheted a kérésedet így is: „Mindig várom a közös vacsorákat. Ilyenkor közel érzem magam hozzád, hiszen van lehetőségünk egy finom vacsora elfogyasztása közben beszélgetni. Amikor befejezzük az étkezést, sok időm megy el a rendrakásra.  Arra szeretnélek kérni, hogy a vacsora után ne hagyj egyedül a konyhában, hanem osszuk meg a tennivalókat, hogy én is mihamarabb bejussak a szobába. Én megcsinálom ezt és ezt, Te mit vállalsz?”

Ha félsz kimondani a társadnak, hogy mit és hogyan szeretnél, akkor vizsgáld meg azt, hogy miért félsz kiállni magadért! Mitől félsz, hogy mi fog történni? És ha az megtörténik, mi lesz veled? Ahhoz, hogy bátran kiállj magadért, anélkül, hogy sértenéd a társad, szeretned kell magad. Tudnod, hogy te is megérdemled a jól-létet!
Ugye hiszed, hogy megérdemled?

Vannak, akik azért nem jelzik igényüket a párjuk felé, mert félnek az elutasítástól, félnek a várható konfliktustól, attól, hogy ez lesz a vita robbanáspontja, s jobb a békesség alapon, magukba fojtják az igényeiket.  Természetesen, lehet csendben maradni, és tenni továbbra is a nem-szeretem dolgokat, de akkor a tevékenység közben lássuk meg a jót, lássuk a történés pozitív oldalát. A magunk békessége érdekében. 

További életminőség-javító tippért kattints a blogra!

 Laskai Nelli
házassági tanácsadó, a Kezdj el élni! Életöröm program,
a Boldognak lenni című, önbizalom-erősítő és párkapcsolat-javító életmódkönyv és a Két férfi között című naplóregény szerzője