Válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni, és soha életedben nem kell dolgoznod – mondta Konfuciusz. De amíg nem találtad meg, hogy melyik az a pénzt hozó tevékenység, ami egyben a hobbid is, akkor a saját nyugalmad, és a magánéleted megmaradása érdekében jó, ha határt tudsz húzni a magánélet és a munka között.

girl-1064659_340.jpg

A párkapcsolatokat, házasságokat rombolhatja az, ha valamelyik – vagy mindkét – fél hazaviszi a munkáját, még ha fizikailag nem is, de szellemben. Ilyenkor a közös időtöltés során sem egymásra figyelnek, hanem azon gondolkodnak, hogyan tudnának eredményesebbek lenni a munkában, vagy miként lehetne gyorsabban elvégezni a felsorakozott feladatokat, vagy azon rágódnak, hogy milyen konfliktusuk volt napközben a főnökkel.

1, Stressz kezelés

A stressz kezelés hiánya miatt gyakran előfordul, hogy a munkahelyen szerzett feszültség hatására otthon viták, veszekedések alakulnak ki. Ha valakinek stresszes a munkakörnyezete, akkor megoldás, ha meditációval, mozgással oldja a felgyülemlett feszültséget, és otthonra már egy kiegyensúlyozott, tehermentes ember ér haza.

2, Este 6 után nincs több e-mail

Ismerős a szituáció, amikor otthon a céges e-mail fiók percenként pittyeg, mert a buzgón igyekvő munkatársak, főnökök késő estig ülnek az irodában és osztják a feladatokat? Noha nem akarsz éjjel hozzákezdeni a kérések teljesítéséhez, mégis beül a tudatodba, és kizökkent téged a pihenésből, feltöltődésből. Húzd meg a napi határt: hat után se vacsora, se e-mail.

3, Alakítsd ki a saját napirended

Összefolynak a tennivalók? E-mailezel, de fél szemmel a kedvenc sorozatodat nézed? Úgy intézed a cég ügyeit, hogy közben a gyerek iskolai szereplését nézed? Sokszor hisszük, hogy ott lenni valahol elég, ha fizikailag történik. Ott vagyunk, bambulunk, de azon jár az agyunk, hogy kinek mit mondjunk, milyen utasítást adjunk, milyen feladatot felejtettünk el megtenni.  Én magam is elkövettem, hogy úgy voltam jelen a gyerek iskolai szereplésén, hogy közben telefonon intéztem a cég ügyeit.  Ez tiszteletlenség. Nem csak a gyerekkel, de önmagammal szemben is. Én is megérdemlem, hogy megéljem a pillanatot. És ez nem a főnökömön, hanem rajtam múlik. Legyen egy kialakult napirend, ami kiszámítható keretet ad a magánéleti és a munkahelyi feladatoknak is.

4, Tanulj meg nemet mondani

Nem csak a munkahelyen, de a magánéletben is gyakori jelenség, hogy valaki csak azért vállal be feladatokat, mert szeretne megfelelni, szeretne tökéletes lenni mások és a maga szemében. A másoknak való megfelelési kényszer egy dolgot eredményez, és az nem az óriási elismerés, hanem az, hogy az ember feladja önmagát, nem vállalja az érzéseit, a gondolatait, és ez frusztrálni fogja őt. Nem kell durván elutasítani senki kérését sem, hanem szépen el lehet magyarázni, hogy miért nem fér bele most ennek a feladatnak a teljesítése. Például így:

„Örülök, hogy rám gondoltál, és szívesen segítenék is. De túl sok a feladatom már, és hogy ha ezt is bevállalom, akkor a mennyiség a minőség rovására fog menni, és sem az általad kért, sem a többi feladatom nem lesz jó. Nem szeretném, hogy neked vagy bárki másnak kára származna abból, hogy túlvállaltam magam. Később, vagy máskor szívesen megteszem, amit kérsz.”

5, Merj segítséget kérni

Felesleges mártír üzemmódba kapcsolni, vagy összeomlani a sok feladat súlya alatt. Ha a kiosztott feladatokra nem volt lehetőséget nemet mondanod, akkor legalább kérd mások segítségét egyes részfeladatoknál.

Sokszor úgy tűnik, könnyebb azoknak, akik otthon dolgoznak, hiszen saját időbeosztásuk van, és úgy dolgoznak, hogy közben a házimunka is halad. Nekik sem szabad elfeledkezni arról, hogy szétválasszák a munkát a magánélettől. Napirenddel, szabályokkal, önkontrollal.

Párkapcsolat- javító, életkedv – növelő írásokért kattints a blogra.

Köszönöm, hogy velem voltál. Ha úgy érzed, van ismerősöd, akinek hasznos ez a cikk, küldd el neki, vagy oszd meg a közösségi oldalon. Legyen örömteli napod!

Laskai Nelli

házassági tanácsadó, életöröm tréner
A Boldognak Lenni (párkapcsolat-javító, önbizalom-erősítő) Könyvek szerzője

Hallgasd meg a podcast adásokat is!