Lehet, hogy te is azok közé tartozol, akik nem tudják jól beosztani az idejüket és úgy érzik, eltelt a nap, és mégsem jutottak a tennivaló listájuk végére. Magam is belefutok olykor, hogy bár aktívnak érzem magam, mégsem sikerült mindennel végeznem, amit elterveztem aznapra. Azt vettem észre, hogy minél több tennivaló halmozódik fel, annál nagyobb a halogatás lehetősége, hiszen annyi mindent kellene elvégezni, hogy nem is kezdek bele. Persze ezzel csak tolom magam előtt a munkát.
Vannak olyan – talán automatikusan induló – cselekvéseink, amelyek csak rabolják tőlünk az időt, és értékes perceket, kevésbé tudunk fókuszálni.
Ezek közé tartozik a
- háttér tévézés, vagy a tévé kapcsolgatása
- olyan találkozókra, telefonhívásokba belemenni, amelyekből tudjuk, hogy semmi közös előny nem lesz, nem lesz folytatása az együttműködésnek, csak nem merünk nemet mondani a vonalban lévőnek, vagy az üzleti ajánlatot kínálónak
- panaszkodni, vagy rágódni olyan dolgokon, amelyek már megoldódtak
- elméleteket gyártani, hogy melyik feladatainkat miért halogatjuk
- közösségi média oldalak hírfolyamát pörgetni, nehogy lemaradjunk valamiről
Mivel javítsunk a helyzeten?
Az időgazdálkodás optimalizálásában segíthet, ha reggel írsz egy listát az aznapi tennivalókról. Ha túl sok tétel kerülne fel, akkor priorizálj, és több napra oszd el, így nagyobb kedved lesz nekivágni. Egyes feladatokhoz határozz meg egy időintervallumot, és állítsd be a telefonodat, hogy csörögjön 5 perccel a határidő előtt. Iktass be 10 perc szünetet, és kezdj neki a következő tennivalónak. Ha van olyan pont a listádon, amelyik könnyebben elkészül, ha segítséget kérsz hozzá, akkor kérj bátran. Legyen szó takarításról, pakolásról, bevásárlásról, válasz e-mailek írásáról. Amit tudsz, szervezz ki, hogy utolérd magad. A közösségi média oldalakra is legyen egy meghatározott idősáv, amikor szétnézel rajtuk, és válaszolsz az üzeneteidre.
Azt is vizsgáld meg, hogy melyik feladatot miért halogatod. Lehet, hogy nem bízol a megtérülésében, vagy abban, hogy jól meg fogod oldani a feladatodat, vagy csak arról van szó, hogy nincs kedved hozzá, esetleg szokatlan a tennivaló. Bármi is az oka, képes vagy motiválni magad – a megfelelő gondolattal, zenével vagy baráti beszélgetéssel…
Ha sikeresen elvégeztél egy-egy feladatot, akkor jutalmazd magad valamivel. Végül is nagy dolog, hogy a halogatás helyett az aktivitást választottad.
****
Ha nem igazán érzed jól magad a bőrödben, és szeretnéd, hogy segítsek a probléma feltárásában és annak kezelésében, túl jutni az elakadáson, a krízisen, itt írd be magad a Skype tanácsadásra. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.
Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner
******