Barion Pixel

Így javíts azonnal a kapcsolatodon!

A párkapcsolatok kezdeti szakaszában minden simán megy, a felek lelkesen érdeklődnek egymás iránt, majd úgy tűnik, egy idő után ez a lelkes érdeklődés, odafordulás alábbhagy, és megkezdődik az egymás mellett éldegélés időszaka. A távolodást valamiféle fájdalmas felismerés vagy történés szokta felrázni, és a felek újra odafigyelnek egymásra, amíg tudnak, és a folyamat újra kezdődik.

A nagy kérdés, hogy mit lehet tenni azért, hogy a kapcsolatok a kezdeti lelkes, pezsgős, szeretetteljes hangulatban maradjanak. Amit biztosan megtapasztaltam a 7 évnyi házassági tanácsadói munkám során az az, hogy bár a prevenció lenne a leghatékonyabb megoldás a távolodások kezelésére, azonban azok, akiknél a kapcsolat még friss, el sem tudják képzelni, hogy a távolodás, a bizalomvesztés bekövetkezhet náluk, így sok esetben nem edukálják magukat, hogy könnyebb legyen a kapcsolati ciklusok követése.

Vannak olyan törvényszerűségei az életnek, melyeket érdemes szem előtt tartanunk, ha jó kapcsolatot szeretnénk fenntartani a párunkkal (vagy bármelyik emberi kapcsolódásunkat akarjuk megtartani).  Az alaptétel, amit senkinek sem lenne szabad elfelejtenie az az, hogy minden ok-okozati összefüggésben van. Bármi is van most a jelenben, annak volt előzménye, amelyben részt vettünk, vagy épp kivonódtunk. Ha most nem elég jó a kapcsolatunk, akkor volt valami a múltban, amelyet figyelmen kívül hagytunk, vagy épp megtettünk. Azonban ez igaz a jelen és jövő vonatkozásában is. Amit ma megteszünk (vagy nem teszünk), az hozzájárul a jövőbeni tapasztalásunkhoz.

Ha jobb kapcsolatot szeretnénk, ezeken a területeken már azonnal meg is kezdhetjük a változtatást:

1, Ami belül van, azt sugározzuk ki. Azaz, ha bent békétlen vagy, az a kommunikációdban, a viselkedésedben is megjelenik. Azonban, ha sikerül kezelned a téged ért sérelmeket, a stresszt, akkor békésebben fogsz tudni a társad felé fordulni, illetve kezelni a felmerülő akadályokat.

2, A kommunikációnk rontja, vagy javítja a kapcsolatunkat. Megéri elsajátítani az asszertív kommunikáció elemeit, hiszen sok felesleges összecsattanástól, sérüléstől óvhatja meg a feleket.

3, Szeretetnyelvek használata. Mindenkinek megvan az a csatornája, amin, ha impulzus éri őt, akkor szeretve érzi magát. Ennek feltérképezése mindenki számára előnnyel járhat, hiszen, ha tudom, hogy én miből érzem szeretve magam és ezt tudom is kommunikálni a társam felé, akkor nem kell gondolatolvasónak lennie ahhoz, hogy tudja, mikor, hogyan szóljon hozzám. Tudja, hogy mely helyzetekben célravezetőbb, ha békén hagy, vagy éppen közeledik hozzám. Ugyanez igaz fordítva is. Ha tudom, hogy a párom miből érzi szeretve magát, akkor könnyebben tudom biztosítani afelől, hogy szeretem és érzelmi biztonságban van mellettem.

Tehát, amit már is tehetünk a kapcsolatunk javulásáért az az, hogy megtanuljuk kezelni a mindennapokban felgyülemlett stresszt, a kommunikációnkban a hibáztatás helyett az érzelmeink kifejezése és a probléma-megoldás ismertetésére törekszünk, illetve olyan gesztusokkal élünk a társunk felé, amelyből azt érzi, mellettünk jó helyen van, számíthat ránk, és törődünk vele.

*****

Ha nem igazán érzed jól magad a bőrödben, és szeretnéd, hogy segítsek a probléma feltárásában és annak kezelésében, túl jutni az elakadáson, a krízisen, itt írd be magad a Skype tanácsadásra. Szívesen segítek, hogy megismerd az erőforrásaidat és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Amennyiben könyvet olvasnál a témában, példákon keresztül figyelnéd meg, hogy milyen egy jó kommunikáció, konfliktuskezelés, az igényed szeretetteljes közvetítése a párod felé és szívesen használnád a többszáz kérdést, amellyel a pároddal együtt dolgozni tudtok a kapcsolatodon, kattints ide a könyvkínálatért!

Ez is tetszeni fog