Alapvetően abból indulunk ki, hogy minden család szépen működik, mindenki a helyén van, tudja, hogy mi a szerepe és a feladata a családban. A szülők jól kezelik a gyerekek személyiségfejlődési szakaszait, pontosan tudják, hogy mire hogyan reagáljanak azért, hogy a gyermek érzelmileg is biztonságban érezze magát, de megfejlődje azokat, amik elengedhetetlenül a gyerekkori tapasztalásokhoz tartoznak.

De azért nem minden család működik így, vannak, ahol nehezen találnak hangot a kamasz gyerekkel, és a nagykönyvben megírt „Hogy állsz a sulival? Jól. Mi legyen ebédre? Nem tudom. Mikor akarod kitakarítani a szobádat végre? Majd.” beszélgetéseken túl nem jutnak.

Minden gyermek más közelítést és közelséget igényel. Hiába üldözi ki a szüleit a szobájából, azért a biztonságos kapcsolódás lehetőségére igénye van. Szülőként ezt látnunk kell. A felénk kiengedett szúrós tüskék mögött azért ott lapul egy vágy, hogy amikor szüksége van a szüleire, akkor elérhesse őket.

Az okostelefonok idejében már szinte észrevétlenül változnak a dolgok, amelyek érdeklik a kamasz gyereket. Ezernyi inger éri egy nap, egyik applikációból a másikba vált. Gyorsan pörög az élet az online térben, így ami egy hónapja még menő volt, azt ma már lehet, hogy egyáltalán nem kedveli. Ha nem tud a szülő kommunikálni vele, akkor sok mindenről lemarad. Persze, minden szülő lemarad egy kicsit a kamaszról, de érdemes próbálkozni szót érteni vele.

Mit kérdezzünk, hogy az egy-két szavas válasz helyett valami többet kapjunk?

Itt van néhány kérdés, amely tesztelve lett kamaszokon, és átment a vizsgán:

Mi volt a legjobb a mai napban/mi röhögtetett meg a legjobban?

Megmutatnád nekem a kedvenc Youtube videódat?

Mi az a 3 dolog, amit megvennél, ha megütnéd a lottó főnyereményt?

Melyik 3 alkalmazást használod legtöbbet a telefonodon? Miért ezeket?

Ha most üres lenne a szobád, milyen bútorokat, tárgyakat vennél bele?

Ha olykor rövid válaszokat kap a szülő, vagy nem úgy gondolja, ahogy a gyermek, semmi baj. Ez a beszélgetés nem a szülő igazáról szól, hanem arról, hogy kapcsolódjon a gyermekkel és jobban megismerje őt.

******

Ha szeretnél egy párkapcsolatjavító e-bookot, amelyben közel 300 kérdés van, amit átbeszélhettek a karantén ideje alatt, hogy javuljon a kapcsolatotok, akkor kattints ide!

Ha nem igazán érzed magad közel a társadhoz, és szeretnéd, hogy segítsek a probléma feltárásában és annak kezelésében, túl jutni az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva), itt írd be magad a Skype tanácsadásra. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Laskai Nelli
házassági tanácsadó


Az Így rázd fel a párkapcsolatodat! című könyvem abban segít, hogy a társaddal tudjatok érdemben kommunikálni. Közel 300 kérdést tartalmaz, amely sorvezető a könnyed beszélgetéshez. Segítség van benne, hogy ki tudd fejezni az érzéseidet, és segítő kérdések, hogy jobban ki tudjátok bontani a párotok számára, hogy mi is az igényetek pontosan. Mindemellett olyan önfeltérképező feladatlap van benne, amely által rálátsz, hogy mit szeretnél, és hogyan tudod elérni azt. Akár a párkapcsolatban, akár az élet más területein. A könyv nyomtatott és e-book formában is elérhető ITT.

Szeretném bemutatni az új könyveimet.

Az önbizalmadért

Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.

Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.

Pároknak

Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.

Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!