Az ismerkedéskor minden könnyen megy. Az izgalom, a varázslat, a pillangók a gyomorban gondoskodnak arról, hogy az érintettek jól érezzék magukat, megnövekedjen az életkedvük, érezzék, hogy pezseg az élet. Ezeket a jóleső érzéseket az újdonság, a rejtélyesség, a bizonytalanság, és a kiválasztottság érzése adja meg. Úgy érezzük, szerencsések vagyunk, megütöttük a főnyereményt.

Hogy lesz hát, ebből az idilli állapotból hűtlenség?

Mi tűnik el, vagy mit tüntetünk el akkor, amikor megkopottá válik a kapcsolat?

A hűtlenséghez vezető úton, noha a döntést a hűtlen fél hozza meg, mégis közösen jár a pár. Talán az információ-, talán a szándék hiánya az, ami a megjavítás, a megoldás helyett a hűtlenségbe vezeti az egyik felet.

A megcsalást megelőző folyamat egyszerűen is levezethető. Először az egyik, majd a másik fél sem érzi szeretve magát, és ha valaki nem tud ezzel a helyzettel semmit sem kezdeni, a szeretetlenség érzésében keletkező űrt betölteti azzal a személlyel, aki az újdonságot, az izgalmat jelenti számára, és akit a hűtlen fél kitüntet figyelmével. Általában ez két olyan személy találkozása, akik nem érzik szeretve, elismerve magukat, így szükségük van valakire, aki megadja ezt számukra.

Azonban nem minden hűtlenségből lesz hosszan tartó viszony. Gyakran számolnak be az ügyfeleim arról, hogy nem gondolkodtak előre a megcsaláson, viszont amikor kínálkozott az alkalom, akkor nem tudtak ellenállni, nem tudták félresöpörni az önsajnálatot, és kárpótlásra vágytak mindazért a sok lemondásért, amit vállaltak az elmúlt időszakban.

Mit lehet tenni akkor, ha nem akar elválni a hűtlen fél, hanem javítani akar a kapcsolatán?

Eldöntheti, hogy elmondja-e a társának a történteket, és tiszta vizet öntve a pohárba, új alapokra helyezve, új tudás megszerzésével, ön-, és társismeret gyakorlásával megnyitják életük új fejezetét, vagy levonva a megfelelő következtetést, mindazt az információt, amit megszerzett magáról, a hiányának forrásáról, azt integrálja, és javításra használja fel a párkapcsolatában.

Mire lehet használni a hűtlenségben szerzett tapasztalást?

  • a felelősségvállalás erősítésére
  • a vakfoltok feltérképezésére, önismeret fejlesztésére
  • újra „látni” a társat
  • elfogadni a társ hibáit
  • szeretettel, odafigyeléssel kárpótolni a társat a tettekért
  • megélni a társ elvesztésének lehetőségét, melyet a kötelék erősítésére használni
  • felismerni és elismerni, hogy mi az, ami hiányzik a kapcsolatból, és akár szakember segítségét kérve megtalálni a módját annak beemelésére

A fenti listán szereplő dolgok, a hozzáállás nem a megcsaláskor megélt élményektől változnak meg, hanem akkor, ha a tapasztalás alapján a hűtlen fél elindul az önismeret útján.

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek túl jutni  az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva, boldogtalan vagy, és nem találod a kiutat), itt írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Örömteli napot kívánok!

Információ a tanácsadásról (személyes, SKYPE-os) –>

Szeretnék könyvet olvasni önbizalom-növelésről, párkapcsolat-javításról —>

Védem a környezetet! E-bookot szeretnék gyorsan, és kedvező áron (telefonra/számítógépre/táblagépre/e-olvasóra) –>

Hallgasd meg a podcast adásokat is!