Barion Pixel

Így találd meg a szupererődet!

Nem csak a filmbeli szuperhősnek van ereje, hanem Neked is.

Mindenkinek van valami olyan képessége, tehetsége, amellyel meg tudja menteni a világot tágabb értelemben. Ugyanis minden egyes pillanatban hatunk másokra. Az is fontos kérdés, hogy gyengítjük vagy erősítjük a másik embert, vagy a kialakult helyzetet. A tudatos jelenlét, a tudatos életmód ezért is nagyon fontos, ugyanis hiába tűnik úgy, hogy mókuskereket pörgetünk minden egyes nap, minden gondolatunkkal, cselekvésünkkel, passzivitásunkkal hatunk a környezetünkre és azzal együtt a világra.

Hogyan hatok másokra?

A családod tagjait, a hozzád közel állókat, de tágabb értelemben mindenki mást is tudsz erősíteni vagy gyengíteni az életvezetésed mozzanataival.

Milyen erősségeim vannak?

Amikor önbizalom és önbecsülésben gyenge lábakon álló klienssel találkozom, akkor a szupererejének megtalálása komoly akadályokba szokott ütközni, hiszen nem érzi, nem látja, hogy bármi említésre méltó képessége lenne. Ha te sem vagy tisztában azzal, hogy mivel hatsz másokra, vagy mi módon vagy képes többé tenni a világot, akkor próbáld ki az alábbi feladatot:

  • A legutóbbi nehéz életfeladatodat milyen módon oldottad meg? Mely erőforrásaidat használtad?

    (segítséget kértél, meditáltál, pro-kontra listát készítettél, bátorság, spirituális megközelítés, stratégia megalkotása, teremtő gondolatok erősítése, racionális helyzetelemzés, hit…)

  • Mi az a tevékenység, amire általában meg szoktak kérni téged mások? Mi az a szívesség, amit a leggyakrabban kérnek tőled, és mi az a tulajdonságod, ami miatt ezt megteszik?

    (fogalmazni, megszervezni, átlátni a helyzetet…)

  • A munkádban milyen erősségeidet használod a munkafolyamatban?

    (türelem, monotonitás tűrés, odafigyelés…stb)

Ha megtalálod, hogy milyen tehetséggel, adottságal áldott meg az élet, hogy miben vagy jó, akkor meglátod, hogy mi az, amivel te a saját és a mások életét is jobbá, szebbé, többé tudod tenni. Vallom, hogy az erősségeink, a tanult jó gyakorlatok nem azért vannak, hogy csak a mi életünk javuljon, hanem valamilyen formában mások szolgálatába is tudjuk állítani azt.

Miután képbe kerülünk a saját szupererőnkkel, akkor nincs más tennivalónk, mint minden megoldandó feladatban emlékeztetni magunkat arra, hogy milyen megoldóeszközeink vannak, és használni azt a céljaink elérése érdekében. Sokkal felszabadítóbb érzés, és stabilabb mentális állapotot eredményez, ha tudjuk, hogy nem kell mástól várnunk a megoldásokat, mert mi magunk is rendelkezünk mindazzal, amire egy adott helyzetben szükségünk van. Azonban, ha az érzelmi állapotunk nem enged rálátást a megoldásra, akkor érdemes egy külső szem segítségét kérni, hogy tisztában legyünk a valódi ok-okozati összefüggésekre a továbbhaladásunk érdekében.

Ha nem boldogulsz egyedül az elakadásoddal, szívesen segítek Neked is, keress bizalommal.

Borítókép: Photo by Anna Tarazevich from Pexels

Ez is tetszeni fog