Nem egy történetet hallottam már, amelyben az, aki nem érezte jól magát a bőrében, nem találta önmagát, az inkább kilépett kapcsolatából, hogy megérezze a szabadságot, a régóta elfeledett boldogságot. Adódik a kérdés, hogy vajon tényleg minden esetben fel kell adnunk a kapcsolatunkat, amikor nem találjuk önmagunk egyes feledésbe merült részeit?
Példa akad bőven, biztosan a te ismeretségi körödben is. Nőket és férfiakat is találunk, akik a házasság „kötelékéből” menekülnek azért, hogy könnyebb legyen megélni a mindennapjaikat. Például Gabi és Lóránt (a neveket természetesen megváltoztattam) mindketten ki akartak lépni a kapcsolatukból, mert túl szűkösnek élték meg a mozgásterüket. Noha nem voltak igazán korlátozva semmiben, mégis úgy érezték megfojtja őket az otthoni légkör. Vajon a házastárs telepedett rájuk? Túl sok volt a feladat, ami rájuk hárult? Ha igen, mihez képest volt sok? Lehetett volna-e másképp leosztani a feladatokat? Oly sok kérdés merül fel ilyenkor, és persze vannak technikailag megoldható problémák és vannak az érzelmek, amelyek felsorakoznak mögéjük, és az öröklött sorsmintákról nem is beszélve.
Gabi
Gabi és Péter története igazi nagy szerelemmel kezdődött. A megismerkedésük után gyorsan jöttek a gyerekek is, és boldogan váltak családdá. Teltek-múltak az évek, Gabi visszaállt dolgozni, majd néhány évvel később azt érezte, hogy minden, ami otthon várja, az idegesíti, kétségbeejti, reménytelenné teszi. Péter hibáit, bogarait, a napi rutinokhoz való hozzáállását nevezte meg a baj forrásának. Így beszélt arról az időszakról:
A férjemet nem láttam elég férfiasnak már. A munkahelyemen a pasik mind ambíciózusak, vasalt ingekben, öltönyben járnak, jó illatuk van és energikusak. Péter évek óta nem változott, vagy amiben igen, abban pedig kár volt. Kimerültnek, fásultnak látom, nem kapok tőle igazi segítséget. A beszédtémáink unalmasak, a barátaink a gyerekek születése óta eltűntek. Teljesen más oldalamat élem meg a munkahelyen, mint otthon. A munkahelyemen nőnek érzem magam, lendületes vagyok. Ahogy hazaérek, fel kell vennem a háziasszony szerepet, a mosást, a főzést, a gyerekekkel való foglalkozást, szembesülök az elromlott vízcsappal, a fel nem fúrt polcokkal és azzal, hogy szörnyen boldogtalan vagyok.
Vajon miből van elege Gabinak? Mire vágyik? És azt hogyan lehetne beépíteni a mindennapokba válás nélkül?
Lóránt
Lóránt lassan 15 éve él a feleségével, Julival. Ő így fogalmazza meg a történetét:
Julival sosem volt izzó a kapcsolatunk. A megismerkedésünkkor sem, de ez sosem volt számomra probléma, mert az előző kapcsolatomban rendszeresek voltak a konfliktusok, a se veled-se nélküled epizódok. Juli mellett nyugalom volt, de ez a nyugalom túl sok lett egyszer csak. Mindig ugyanaz a menetrend, a gyerekekre figyelünk, vacsorát készítünk, fürdetünk, majd fáradtan az ágyunkba dőlünk. Juli nem sokat beszélget velem, mert a gyerekek kiszívják az energiáját, és ha el is alszanak este gyorsan, akkor pedig nekiáll takarítani, elpakolni. Azt vettem észre magamon, hogy egyre gyakrabban nézek meg más nőket. A nézegetés után jött a következő fázis, elkezdtem vágyni arra, hogy meghódítsak valakit és hatalmasat szexeljünk. Bűntudatom lett, amikor összemosolyogtam más nőkkel az irodaházban. Nem akartam megcsalni a feleségem, de nem akartam egy ilyen konzerválódott helyzetben leélni a hátralévő életemet.
Lóránt mitől lenne elégedettebb? Mi hiányzik számára? És azt hogyan lehetne beépíteni a mindennapjaiba válás nélkül?
Minden változik
Minden folyamatosan változik. Az életkörülmény, a személyiség, a vágy, a félelem… ehhez kellene optimális esetben igazodni. Láttam megjavuló kapcsolatokat, amelyekben megegyezett az, hogy felismerve saját igényüket, reagálva a társuk megváltozott igényeire maradtak együtt a felek. Tudomásul vették, hogy ez a nehéz helyzet egy elengedett, elkényelmesedett, rosszul szervezett időszak okozata, és megállítva azt, képesek tenni azért, hogy más napi rutinjuk legyen. Olyan, amelyben jut elég idő egymásra, motiváció a saját fejlődésükre, és szélesebb perspektívában gondolkodtak, mint csak a jelen időszak. Belátás, döntés, új szokások, türelem, szeretet és tisztelet kellett a saját, és a társuk irányába is.
