Nem egy esetben hallottam a kliensemtől, hogy azért nem fejezi ki őszintén, hogy mit érez, vagy milyen félelmei vannak, mert valahányszor ezt megtette, akkor a társa megbántódott és csak rosszabb lett a helyzet (látszólag), mint volt. Azért írtam, hogy látszólag, mert nem az a fő probléma, hogy konfliktus lesz abból, ha valaki elmondja az igényét, vagy az érzését, hanem az a fő probléma, hogy nincs tér kialakítva kettejük között arra, hogy beleférjen az őszinteség.
A kommunikációnkat befolyásolja többek között az érzelmi állapotunk, az életszemléletünk, a helyzethez, magunkhoz és a társunkhoz való hozzáállásunk, az üzenetünk célja, a családi minta stb. Ám a békés kommunikáció tanulható, fejleszthető készség.
Na majd most megmondom az őszintét!
Természetesen az őszinteségnek számos formája van a köztudatban. A „megmondom az őszintét” nem mindig jön ki jól, hiszen ezt legtöbbször olyan kontextusban találjuk, ami sértődést eredményez a másik félnél. Az őszinte kommunikáció nem vádaskodás, nem bántás, nem azzal a céllal létezik, hogy földbe tiporjuk a beszélgetőtársunkat.
Az Én-közlés csodája
Az én-közlés hatékony és békés kommunikációt képes eredményezni. Egy adott szituációban nem arról beszélek a társamnak, hogy milyen trehány, feledékeny vagy kibírhatatlan, hanem az érzéseimet, gondolataimat osztom meg vele. Például: kimerülök abban, hogy a helyére rakom a nedves törülközőt a földről. Szeretnék én is több időt tölteni a sorozatnézéssel, de ha csak én pakolom el a vacsora maradványait, akkor nincs sem erőm, sem időm rá, pedig kellene a visszatöltődés és veled is szívesebben töltök időt, mint a konyhai pakolással.
Szépen kérni a társunktól
És most jöhet a kérés:
Ezért arra kérlek, hogy tedd be a szennyesládába a törülköződet, ha tusoltál. Arra kérlek, hogy együtt pakoljunk el vacsora után, hogy jusson időnk egymásra is este. Ha én energikusabb tudok maradni a megfelelő munkamegosztás által, abból te is nyersz.
Ha a társunk megtanulja békességgel és konstruktív szemlélettel fogadni az igényünket, akkor nyert ügyünk van. Azonban vannak, akik akkor is visszatámadnak, ha nem is bántottuk őket, ám ők bántást hallottak ki a szavainkból. Ilyenkor védekezésképp támadóan reagálhatnak, vagy csendben visszavonulnak, de nem értik meg az üzenetünket.
Gyakran hallom férfi kliensektől, hogy látják, hogy a feleségük mennyire kimerül a házimunkától, de egyrészt ők ezt a munkaleosztást tanulták meg a saját anyukájuk révén, másrészt ha olyan hangnemben szól feléjük a feleség kérése, mint anno gyermekkorukban az anyukájuk pirított rájuk, akkor már csak azért sem fognak „segíteni”. Bekapcsol a gyermekkori befeszülés, nekik ne parancsoljon senki, hagyják már szabadon élni. Előfordul, hogy olyan képzavarba kerülnek, amivel nem bírnak el. A feleségben a saját anyjukat látják, és vele pedig képtelenek párkapcsolati struktúrában létezni. Így aztán a legjobb, ha kivonódnak valahogy ebből a helyzetből, de gyorsan. Ilyenkor előkerül a telefon vagy a laptop, vagy sürgősen vécére kell menniük.
(Nem hiába biztatok mindenkit arra, hogy vegyen részt önfejlesztő tanácsadáson, mert az életminőséget befolyásolja a párkapcsolatunk minősége. És a kapcsolatok megromlása gyakran nem azért történik, mert a két fél nem illik össze, hanem azért, mert jóformán fogalmuk sincs, hogy miként működtessék megfelelően a kapcsolatukat. Alapvetően mindenki a hozott, tanult szokásai alapján működik. Ezért kell bővíteni, gyarapítani a tudásunkat.)
Mérgező kommunikáció helyett
Általánosságban elmondható, hogy ha az érzéseinkről beszélünk, az igényünket vázoljuk ahelyett, hogy vádaskodnánk (látható, hogy a fenti példákban egyszer sem minősítettük a társunk szokását), akkor sikeresebb, békésebb problémamegoldás várható.
A békés kommunikáció tanulható dolog, érdemes időt és energiát szánni rá a pároknak, mert a váláshoz vezető út nagy része a rossz kommunikációs technikával van kikövezve.
Ha segítség kell, hogy betanuljátok, miként tudtok békésen és sikeres megoldást hozó módon beszélni egymással, akkor ITT tudtok bejelentkezni egy „gyorstalpalóra” velem.
