Nem csak te érzed, hogy a világ túl gyorsan pörög, egyre nehezebb stabilnak és kiegyensúlyozottnak maradni a mindennapokban. Viszont a nyugalom alapvető pillére az egészséges, kiegyensúlyozott életnek, hiszen az vetül ki a körülményeinkben, amilyen belső állapotban vagyunk.

A szorongás, az idegesség számos testi tünetet is okozhat, de a helyzetértelmezésünkben is jelentős szerepet játszik. Ha nem sikerül a nyugalom állapotában tartani magunkat, akkor az kihat a kommunikációnkra, a félelmünk felnagyíthatja egyes helyzetek nagyságát számunkra, és ily módon a döntéseinkbe is bekavar.

Szóval nem csak azért cél megtalálni és megőrizni a nyugalmunkat, hogy jobban érezzük magunkat, hanem azért is, hogy kiteljesedettebb életet élhessünk a beszűkülés helyett.

Több technika, gyakorlat közül válogathatunk, ami segít bennünket a nyugalom megteremtésében, és az már elég jó hír, hogy nem vagyunk eszköztelenek. A mi feladatunk rátalálni a számunkra legjobb nézőpontra, gyakorlatra, és beemelni azt a mindennapjainkba.

1, Elfogadni a jelen helyzetet. Ez nem ugyanazt jelenti, mint a passzív beletörődés. Nem lemondani kell a helyzet javulásáról, javításáról, hanem elkötelezni magunkat abban, hogy igenis teszünk azért, hogy ebből a jelen kiindulóhelyzetből egy kényelmesebbe változtassuk a körülményeinket. Most az van, ami van. Ide jutottunk az eddigi döntéseink alapján. Mivel a körülmények nem tudnak két másodperc alatt megváltozni, így a mi hozzáállásunk az egyetlen, a gondolataink minősége az egyetlen, amivel itt és most enyhülést tudunk behívni.

2, Ha magunkévá tettük, hogy van mozgásterünk és készek vagyunk kilépni a megrekedtségből, akkor az első lépés, hogy a gondolatainkat megfigyeljük.

Milyen negatív gondolatok gátolják meg, hogy nyugodtak legyünk? Írd össze, hogy milyen gondolatok keringenek a fejedben, amelyek kizökkentenek az egyensúlyból és félelemteli érzéseket hívnak elő benned.

3, Keress rájuk megnyugtató válaszokat, ha van. Ha nincs, akkor keresd meg azokat a pozitív érzéseket generáló gondolatokat, melyek ugyanúgy az életed részei, mint a negatív gondolatok, és fókuszálj azokra. A cél, hogy pozitív érzéseket hívj elő magadban a gondolataid által. Ezek lehetnek a hála, a szerencse, az igazságosság, az erő, a lehetőség, a szabadság, a döntések lehetőségének gondolatai.

4, Írd le ezeket az erőt adó gondolatokat és olvasd el naponta többször is ezeket.

Például: hálás vagyok a mai jó dolgokért: finom étel, ital, kedves mosoly, békés beszélgetések. Lehetőségem van dönteni a szabadságom, a biztonságérzetem megéléséhez… stb.

5, Maradj a jelenben. Igyekezz átfókuszálni a múltba ragasztó és az ismeretlen jövőhöz tartozó gondolatokról, kérdésekről a jelenre.

Például: Itt és most biztonságban vagyok. A gyerekeim, férjem, szüleim, testvérem, barátaim szeretnek engem, számíthatok rájuk.

6, Most a testedre fókuszálj. Óvatosan paskold végig a karjaidat, lábaidat, hasadat, hátadat, fejtetődet. Ez vagyok én, ez az én testem. Itt és most biztonságban vagyok. Ez a jelen. Itt tartózkodom a jelenben. Ez a test vagyok, és nem azon események összessége, amik történtek velem a múltban. Nem a félelmem vagyok. Ez a test vagyok, és az itt és most jóleső érzésében tartózkodom. Van lehetőségem döntéseket hozni, szabad vagyok.

Vidd végig a javasolt gyakorlatokat és közben figyeld meg magad, mi hoz enyhülést, mi ad könnyedebb érzéseket számodra. Ne felejtsük el, hogy sokszor olyan dolgok miatt nyugtalankodunk, melyeken vagy nem tudunk most változtatni, vagy bizonytalan, hogy egyáltalán meg fog-e történni velünk. Nem minden körülmény felett van kontrollunk, nem minden változtatható meg azonnal, de ha a fejlődés útját járjuk, jönni fog a nyugalom érzése, hiszen átvesszük a kontrollt a sodródást okozó automatikusan generálódó gondolataink felett.

Nyugodt, békés mindennapokat kívánok!

Ha még több technikát szeretnél megismerni, vagy személyreszabottan ránézni az életedre, hogy mi okozza az elakadást, a gyorsabb javulás elérése érdekében választhatod az egyéni tanácsadást is. Itt tudsz olvasni róla.

borítókép: pexels.com

Szeretném bemutatni az új könyvemet. Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak. Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!