Mariann papírzsebkendőt szorongatva ült a videóhíváskor. Szomorú volt, de egyben érdeklődő is, hátha választ kap arra, ami a legjobban mozgatja most őt. Vajon megbízhat újra Laciban, vagy sem…

A megcsalás feldolgozása

A címadó kérdésre egyértelmú igen a válaszom. Számtalan sikersztorit hallottunk, láttunk már, ahol a kapcsolat a hűtlenség után egy új és jobb irányt vett, mint ami addig volt. Tehát, a bizalom képes helyreállni egy törés után.

Azonban, hogy konkrétan Laciban megbízhat-e Mariann, azaz fog-e újra szenvedni Laci árulásaitól, erre senki sem tud választ adni, hiszen ez nagyban függ Laci gondolkodásmódjáról, megoldókészletétől, transzgenerációs örökségétől, helyzetelemzésétől, önreflexiós képességétől, csak hogy egy párat említsünk.

A hűtlenség oka

A hűtlenség egy árulás. Egy döntés. És bár az odavezető utat egy párkapcsolatban – sok, de nem minden esetben – ketten építik ki, de azért a döntés felelőssége a hűtlen felet illeti. A szorító helyzetének megoldására ő ezt az utat választotta, és ezzel megbántotta a társát.

Viszont érdemes ránézni a hűtlenségre aképp is, hogy nem csak olyan valamiről beszélünk, ami fehér vagy fekete. Ennél sokkal bonyolultabb az ügy. Egyrészt, van, aki azért lesz hűtlen, mert a párkapcsolatában nem kapja meg azt a fajta szeretetet, amire szüksége van a társától. De van olyan hűtlenség is, amit önbizalom probléma okoz, és még ott vannak az egyéb árnyaltabb magyarázatok is.

Közös bennük, hogy hiány váltja ki azt a bizonyos lépést.

Adódik a kérdés, hogy akkor egy eset után miért lesz viszony a dologból. Valahogy úgy zajlik ez, mint egy függőség. Először izgalmas volt, kellemes volt, kicsit úgy érezte a hűtlen, hogy végre feltöltődött valamiből, és ezt a „jót” nem akarja/tudja megvonni magától. Egyszerűbb és sokak által választott mód, hogy fogfájásra fájdalomcsillapítót vesznek be mindaddig, míg már annyira nem fáj, hogy fogorvoshoz kell menni. Ugye?

Bizalom megcsalás után

Akit megcsalnak, annak megrendül a bizalma a párkapcsolati múlt hitelességében, magában a párkapcsolatban, a társban, a saját jó sorsában, a boldog jövőben. Önmaga megítélése romlik, mérges, csalódott, bizalomvesztett, és ebben a padlóra küldött állapotban fog döntést hozni, hogy együtt marad a társával és helyrehozzák a kapcsolatukat, vagy külön mennek és úgy próbálják a legjobb módon feldolgozni a történteket.

A bizalom helyreállítható.

Nem fájdalommentes, nem gyors, nem könnyű, de elérhető. Ehhez viszont mindkét fél együttműködésére szükség van. A külső kapcsolatot egyértelműen meg kell szakítani, a hűtlen félnek átláthatónak kell lenni, mert ha újabb titok kerül a rendszerbe, az bármilyen „ártatlan” is, rontja a bizalom helyreállításának az esélyét.

A megcsalt fél kérdezgetni fog az esetről, ami egy bizonyos pontig megkerülhetetlen, hiszen érteni akarja, hogy mi történt. Egy idő után érdemes átváltani a miért és hogy volt – múltba mutató kérdések helyett a jövőre célozni: hogy lesz jó, mitől érzed majd jól magad velem, min változtassunk, stb.

A bizalom felépítését a jó élmények, a megbízhatóságot mutató tapasztalások fogják támogatni. Szépen, lassan felülíródik, vagy csak átsatírozódik a fájdalmas helyzet, és a heg egyre halványul.

Megcsalás után

Azt vallom, hogy amit lehet, amit érdemes, azt javítsuk meg – válás helyett. Ami önfejlesztést eredményez, ami jobbá teszi az életünket (és a gyermekeink életét), azt ne hagyjuk veszni hagyni azért, mert egyedül nem tudunk megnyugtató megoldást találni. Bátran kérjünk segítséget, hiszen egy érzelmileg nem bevonódott, a helyzetet átlátó külső szakemberrel gyorsabban ki lehet evickélni a fájdalmas helyzetekből.

Ha szeretnéd, hogy segítsek Neked is, hogy jobban legyél, hogy újra helyreálljon a bizalom a párkapcsolatodban, akkor itt tudsz olvasni a tanácsadás menetéről.

Ha könyvet olvasnál a témában, itt tudsz hozzájutni a segítő módszerhez.

Minden jót,

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner

Szeretném bemutatni az új könyvemet. Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak. Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!