Amikor megfogalmazódott bennem az Életkalauz megírása, abban az időszakban több hasonló nehézséggel küzdő kliens jött hozzám. Mindegyik kedves, szerethető, jó ember volt, akik egy kicsit elvesztek a világukban, a szerepeikben, és a sodródás helyett valami kiszámíthatóbb stabilitásra volt szükségük. Néhányuk történetét hallgatva felismertem az egykori önmagamat, felidéztem magamban azokat az éveket, amelyeket az útkereséssel töltöttem el.

Életkalauz

Az egyik kliensemmel közvetlen volt a kapcsolatunk, és amikor kikísértem, az ajtóban ezt mondtam búcsúzóul: „El tudom képzelni, hogy most milyen nehéz neked. Anno én is azt kívántam, bárcsak lett volna valami kézzel fogható kapaszkodóm”. Rám nézett és azt válaszolta: „Legszívesebben zsebre tennélek, hogy bármikor halljak egy jó mondatot tőled, ami átmozdít, ha elakadok. Nem kellene mindig jönnöm, hanem bármikor előkaphatnálak.”

Nevettünk egy jót, és mikor becsuktam mögötte az ajtót, akkor ráeszméltem, hogy valóban, nekem is milyen jó lett volna, ha akkoriban egy segítő barátot bármikor előkaphatok a zsebemből. Ahogy sétáltam vissza a piros kanapéhoz, hogy kicsit ledőljek a következő ügyfél érkezése előtt, akkor eszembe jutott egy zsebkönyv, amit még a nagymamámtól kaptam. Az volt a címe, hogy Színházi kalauz. A színházlátogatók tájékozódását segítette. Ledőltem a kanapéra, és beugrott, hogy milyen jó lett volna, ha akkoriban olvashattam volna egy Életkalauzt is, hogy az életben bolyongásom közepette bármikot tájékozódni tudtam volna.

Nos, ez a könyv most megszületett.

Három okom is volt, hogy engedjek a könyv elhívásának

Az egyik ok, amiért eleget teszek ennek a hívásnak, mert meggyőződésem, hogy nem csak magunknak tanulunk. A célravezető gyakorlatokat, a bátorító, reményt adó gondolatokat, a jól bevált technikákat tovább kell adni. Nem tarthatom meg magamnak azt a tudást, amibe egy évtizede fektetem az energiámat. Tudom, hogy vannak olyan olvasók, akik számára akár csak egyetlen mondat a könyvből, de az kezdőlökés, inspiráció lesz ahhoz, hogy jobban érezzék magukat.

A másik ok, amiért bőszen koptattam a klaviatúrát az az, hogy eszköze legyek annak, hogy kirajzolódhasson egy jobb világ jövőképe. Számomra az élet értelmét jelenti, hogy kapcsolódjunk önmagunkhoz, majd álljunk a világ szolgálatába valamilyen módon.

Mindezek mellett van egy önző gondolatom is, ami miatt igent mondtam erre a könyvre. Ha majd már nem leszek, akkor a gyermekeimnek egy olyan összeszedett kalauzt hagyok itt, amit mindegy, hogy hány évesen, és milyen nehézség közepette, de ha felnyitják, akkor útmutatót találhatnak ahhoz, hogy újra kapcsolódni tudjanak önmagukhoz, és megteremthessék azt az életet, amelyben jól érzik magukat. Már ha addig nem unják meg a közös vacsorák alatt szórt „bölcsességeimet”.

Hogyan lesz tájékozódási pont az Életkalauz?

Ha kezedbe veszed ezt az e-bookot, készülj fel, hogy ez egy olyan erőt adó utazás első állomása lesz, amely segíteni fog neked abban, hogy boldogabban, elégedettebben élj. Szó lesz arról többek között, hogyan tudod fejleszteni a mentális erődet, mire használd az erőforrásaidat, hogyan tudod meghúzni a határaidat, miként mondhatsz nemet bűntudat nélkül, hogyan kommunikálj, hogy megértsenek, milyen formában érdemes foglalkozni a kritikával, hogyan erősítsd magad a döntéshozatal területén és olyan gyakorlatokat is találsz, amelyeket erőt adó eszközként használhatsz a mindennapokban.
A könyvben találni fogsz feladatokat, melyekre a válaszaidat egy füzetben lenne jó vezetni. Ez lesz az „Életed füzete”, amit bármikor előkaphatsz, ha épp megrekedtél valamiben, és szeretnéd továbblökni magad. Ez a könyv segít, hogy olyan kérdésekkel is foglalkozz, amelyeken a mindennapjaidban nem biztos, hogy gondolkozol, azonban a tudatos életvezetés alapját képezik.

Nem mindegy, hogy mi, vagy az életünk valamilyenné válik, vagy valamilyenné tesszük azt. Kívánom, hogy mihamarabb álmaid életét éld, de legalábbis megindulj felé. ❤️

A könyvbe ITT TUDSZ beleolvasni.

Szeretném bemutatni az új könyveimet.

Az önbizalmadért

Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.

Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.

Pároknak

Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.

Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!