csalad.jpgA szerelmes pár egyik nagy döntése, hogy családdá válnak. Ehhez általában az ideális körülményekre várnak, például az egzisztenciális háttér meglétére, ami elég fontos valóban, de épp oly, vagy fontosabb az, hogy a szülők ismerjék önmagukat, a reakcióikat, a saját és társuk működését, a kapcsolatuk sérülékeny pontjait, kinek mi az erőssége, hogyan tudnak jól működni családként. Tudjanak megfelelően kommunikálni egymással, amellett, hogy az egyéni céljaikért lépkednek, tudjanak közösségben gondolkodni, egységben működni.

Tudatosan kell gondozni a párkapcsolatot, mindkét félnek, az sem baba előtt, sem utána nem működik magától, hiszen amikor az egymás bőre alá is szeretnék bújni időszakot a távolodás váltja fel, akkor érteni kell az új helyzetet, tudni kell ezt fogadni, feldolgozni.

A gyermek érkezése előtt a pároknak szokott lenni egy idilli kép a fejében, hogy milyen cuki lesz a baba, milyen áhítattal fogják csodálni őt,míg fekszik a kiságyban. A szülők kéz a kézben, ott állnak és gyönyörködnek a jövevényben. Majd elégedetten ledőlnek az ágyban, és összebújva alszanak reggelig, amikor is cukin áttotyog a kisgyermekük.Ez ritkán történik így, az esetek többségében az aggodalom, az egymás hibáztatása, az egymástól elfordulás, a kinek nagyobb a sérelme, és hiányérzete fejezet aktiválódik, ami csak széttolja a párokat. Kell, hogy odafigyeljenek egymásra, hiszen mindkét fél mástól szenved, másképp akarja a szeretetet és fontosságot megérezni.

Testi érintés – szívesség – kommunikáció – közös időtöltés

Attól, hogy egy pár jól megértette egymást a baba születése előtt, attól még nem biztos, hogy mindaz, ami akkor elég volt, az most is elég lesz. Új szituációk, új problémák, megoldandó feladatok jönnek, nagyobb és más körű a felelősségvállalás, amire szükség lesz. Már nem csak férj és feleségként, de apa és anyaként is jelen vannak, annak minden feladataival, felelősségével, és bizonytalanságával.

Az intimitás két ember között nem csak az ágyban lehet meg. A mindennapokba is hasznos beemelni azokat a helyzeteket, amikor csak ketten, csak egymásra figyelnek. Ha csak percekre, pillantásokra is, de éreztetni a másikkal, hogy milyen fontos nekünk.  Már csak azért is, mert gyakran előfordul, hogy amikor egy jeles nap alkalmával kiszabadul a pár otthonról, akkor csalódás éri az egyik, másik felet, hogy a társa nem felszabadult, nem működik felhőtlenül a szex. Szükség van a ráhangolódásra. Az előjáték nem a vetkőzéskor kezdődik, hanem az előző együttlét utáni időszak készíti elő a következő alkalmat.

A kapcsolat ápolásaként gondot kellene fordítani a testi érintésre, a puszik, ölelések, simogatások meglétére. Még akkor is, ha ideges a szülő, vagy aggódik, fáradt, biztosan jól esik egy lábmasszázs, vagy egy puszi, simogatás.

A baba ringatása közben is jóleső érzést tud adni, ha az apuka odamegy, megöleli a feleségét, vagy, ha készít neki egy forró fürdőt, átveszi a babát, hogy az anyuka is ki tudja fújni magát, regenerálódjon.

Fontos a tisztelet és szeretetteljes kommunikáció is, használni a köszönöm, kérem, bocsáss meg kifejezéseket. A konfliktuskezelés is nagy hangsúlyt kap, hogy a sértődés, egymás hibáztatása helyett a megoldásra tudjanak koncentrálni. Gyakori probléma, hogy az otthon lévő feleség féltékeny a férjére. Beszéljenek napközben telefonon, vagy cseteljenek, mondják el vágyaikat, fejezzék ki a szeretetüket. Érdeklődjenek kölcsönösen egymás napjáról, terveiről, hogylétéről. Nem biztos, hogy épp annyira fontos lesz a beszéd tárgya a másik fél számára is, de a meghallgatás, megértés fontos egy kapcsolatban. Sokszor nem a dilemma, vagy bosszúság tárgyával szemben kell egyetérteni, hanem a másik által megélt érzésben osztozni.

A közös időtöltés minősége fontossá válik, hiszen nagy a szülők terhelése. Legyen állandó program, amikor a babára jön valaki vigyázni, hogy kiszakadhassanak a szülők egy színház, mozi, vagy vacsora erejéig, amikor valóban letehetik az anyuka-apuka szerepet és megélhetik a férfi – női energiáikat.

A távolodás megelőzése

A megelőzés a párkapcsolat terén is fontos. Előre nem lehet a váratlan eseményekre felkészülni, de a tudatosság beemelése a mindennapokba, a másik megismerésére törekvés, az egymásra figyelés, a szeretetnyelveken kommunikálás mind abban segít, hogy ne legyenek nagy törések a kapcsolatban, ne távolodjanak el a felek annyira egymástól, hogy ne akarják már önmagukat megtalálni a társuk mellett. Hozzáteszem, csak úgy tudunk a másikra figyelni, és időt adni számára, ha önmagunkra is szakítunk időt, hogy mi feltöltődjünk. Mert csak azt tudjuk átadni, ami bennünk van. Hiába akarok türelmes lenni a párommal, ha belül szétvet az ideg, amiért önmagamat mindig utoljára sorolom. Ha valamelyik szülő mindig fáradt, az is rányomja a bélyegét a párkapcsolatra, ezért a házimunka megosztása, a tehermentesítés is fontos.Az is jó, ha ki tudnak alakítani egy helyet, ahol nem lesznek babajátékok, kellékek, hanem valóban a házaspár szentélye marad.

Boldogságban, egységben megélt családi életet kívánok,

Laskai Nelli
életöröm tréner, házassági tanácsadó
A Boldognak lenni című gyakorlati életmódkönyv szerzője

Hallgasd meg a podcast adásokat is!