A tartós kapcsolatokban élő párok esetében gyakran előfordul a hűtlenség. Nem feltétlenül arról van szó, hogy évekig tartó titkos viszonyt folytatnak valakivel, sokszor „csak” virtuális a kapcsolódás, amiből viszont könnyen átcsaphat a dolog testi érintésbe. Az is lehet, hogy a testi kapcsolat sem tartós, csak pár alkalommal „menekül” a fél a saját problémái elől. A lényeg mindegyik esetben az, hogy a férfi-női energiákat, a figyelmet, a szeretettség megélésének lehetőségét kiviszi a hűtlen fél a házasságból. Esélyt sem ad a javításra. Így dönt.
Janka kérdezte a napokban, hogy miért csalta meg őt a párja, amikor ő nem is adott rá okot. Szerinte. Átbeszéltük a tüneteket, a problémákat, a kapott és adott kritikákat, és sikerült alá látnunk a felszínen történő dolgoknak. Janka megértette, hogy mi miatt indult meg a kapcsolat a lejtőn. A férje egy elkeseredett vagy erősen hiányosságokat megélő pillanatban utat keresett a vágyainak. Mert attól, hogy kapcsolatban él az ember, vágyai még vannak. Vágyik az ölelésre, a megértésre, a szexuális kielégülésre, a megbecsülésre, a rajongásra, a biztatásra, elismerésre. Ha ezek sorozatosan elmaradnak otthon, akkor egy idő után azt szokták gondolni, hogy nincs veszíteni valójuk egy esetleges lebukásnál. Nyugodtan félreléphetnek, mert ha kiderül, akkor is „csak egy rossz kapcsolatot” fog bukni. (és egyébként a másik fél mulasztásával indokolják a megcsalás elkerülhetetlenségét).
Az általam megkérdezett hűtlen felek az alábbi okokat sorolták fel a megcsalás indokaként:
- otthon nincs elegendő mennyiségű és minőségű szexuális érintkezés
- a partner állandóan morgolódik, vádaskodik
- a partner érdektelenséget mutat a társa irányába
- a partner nem támogatja az ő egyéni céljait, hobbiját, karrierjét
- nincs lelkesedés, rajongás
- rossz a hangulat otthon, a partner rossz kedvű, lehangolt, pesszimista
A hűtlenség nem oka a kapcsolat megromlásának, hanem okozata. A kapcsolat sokkal hamarabb megindult már a lejtőn. A kliensek szerint az alábbi hétköznapi történések bomlasztották meg az idilli közösséget:
- napi rendszeres szidalmazás
- elismerés hiánya
- érintés hiánya
- kettesben töltött órák hiánya
- a partner szüleinek, családtagjainak kritizálása
- a partner nem néz fel rá
- jeles napok ünneplésének hiánya
- baráti társaságban történő lerészegedés, illetlen viselkedés mások előtt
- szidalmazás mások előtt
- állandó hazugságba keveredés, titkolózás
- anyagi nehézségek következményeként fellépő hiányok megélése
- elveszettség érzés
- bizonytalanság érzés, mely okaként a társ viselkedését jelöli meg
- a pár beszédtémája csak a gyereknevelés, befizetni valók, problémák
- a háztartással kapcsolatos munkák, tennivalók egyenlőtlen felosztása
Sok esetben nem a szeretet múlik el a párok között, hanem a sérelmek feldolgozásának hiánya az, ami miatt a keserűség érzése hatja át a megnyilvánulásokat. Elindul a játszmázás: ha te sem, én sem, mindennapossá váló cinikus kommunikáció, megértés, megbocsátás hiánya. Egyik fél sem tölti a másik ember szeretet-puttonyát, és és a sértődés, a harag, a fájdalom, a bizalmatlanság inkább elfordítja őket egymástól.
A kapcsolatban nem jól működő minták feltérképezésével, a tudatosan beépített egymáshoz közelítő gyakorlatokkal megmenthetőek a házasságok. Az Összhangban lenni című könyv (e-bookban is) segít a hűtlenség feldolgozásában, önmagunk és a kapcsolatunk feltérképezésében. Feladatlapokat tartalmaz, hogy megismerjük a saját párkapcsolati vágyunkat, mit is keresünk a kapcsolatban, lássuk, hogy mire vágyunk.Ezen kívül életöröm-növelő gyakorlatokat tartalmaz, hogy legyen erőnk és hangulatunk a változtatásokhoz, és nem utolsó sorban párkapcsolat-javító konkrét gyakorlatokat találhatnak benne a párok, hogy mihamarabb elindulhassanak egymás felé, és olyan intenzív érzelmi és szexuális életet éljenek, amelyre vágynak.
Ha önbizalom-építő, önérvényesítést tanító gyakorlatokra van szükséged, azokat ITT találod.
Kívánom, hogy mihamarabb testileg-lelkileg kielégítő párkapcsolatban élj! Megérdemled.
Minden Boldognak Lenni könyv kapható e-book formájában is.
A könyveket kérd a kedvezőbb csomagajánlatban!