A monogámiát választó párok amellett döntenek, hogy (egyszerre) csak egy emberrel élnek kapcsolatban. Vállalják, hogy bármekkora kísértés is jön, a társukat fogják választani és ellenállnak a csábításnak, a vonzódás következtében felmerülő igények kielégítése helyett.

Ez fejben dől el, ez egy elköteleződés, egy tudatosság, amivel a párkapcsolatunkban élünk. Azonban mindez nem jelenti azt, hogy nem jöhet valaki, aki szerelemre lobbantja azt az embert, aki már akár 7 -10-15-20 éve él kapcsolatban. Hiszen a szikra, a vonzódás, a pillangók a gyomorban nem foglalkoznak azzal, hogy nekünk házassági papírunk van, sem azzal, hogy élettársi viszonyban élünk. Mindez lehet egyetlen pillanatra szóló érzékelés, vagy egy hosszú ideig dédelgetett, fókuszált állapot.

A kevésbé jól működtetett kapcsolatban élők gyakran a hiányra koncentrálnak, így egyáltalán nem nehéz rést találni a kapcsolat pajzsán. A hiányzó kedvesség, elismertség, megbecsülés, szeretet kifejezésének hiánya afelé fordítja az ember figyelmét, akitől érkezik. Ha még egy fizikai vonzalom is kialakul, ez esetben csak a fejben eldőlő tudatosság az, ami következtében nem történik cselekvés, és nem kezdenek el szeretői viszonyt folytatni azért, hogy a hiányérzetüket betöltsék.

Ha valaki nem csak egyetlen pillanatra érzékeli a vonzalmat, a szikrát, hanem továbbviszi magával ezt lehetőségként, akkor az hatással lesz a párkapcsolatára. Általában játszmázás  lesz belőle, mert vagy titkolóznia kell, vagy elkezdi piszkálni a társát a hiányosságok miatt. Általában ilyenkor kijelentik, hogy az ellaposodott kapcsolatért a másik fél a felelős, a másik az, aki nem értékeli eléggé őt. Nem úgy, mint az új ismeretség, aki még úgy is vonzalmat ébreszt, hogy erőfeszítést sem kell tenni érte. És talán ez a legfontosabb differencia a tartós kapcsolat és az új ismeretség között. A tartós kapcsolat életben tartására erőfeszítést kell tenni, tudatosságot, odafigyelést igényel. Nem csak magunkra, de a társunkra is figyelnünk kell, ismerni egymást, és szem előtt tartani a közös célokat, hiszen a hosszú kapcsolatokban annyi sérelem, apró sértődés, sebzettség kerül a puttonyba, hogy egyre nehezebb azt cipelni, és a puttony kiürítése, a sérelmek feldolgozása is energiát igényel. Míg egy új ismeretségnél teljesen üres ez a puttony, így nem kell sokat dolgozni azért, hogy könnyednek érezzük benne magunkat.

A szerelem érzése erőt és reményt ad. Ezért szükség van arra, hogy szeressünk, és szeretve legyünk. Ugyanakkor úgy gondolom és tapasztalom, hogy mindezt bevihető újra és újra a párkapcsolatba. Azonban a legfontosabb alapkövét nem bliccelhetjük el: el kell dönteni, hogy a társunk az, aki mellett voksolunk a testi-lelki vonzalom csábításának pillanatában is.

Szeretném bemutatni az új könyveimet.

Az önbizalmadért

Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.

Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.

Pároknak

Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.

Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!