Miért olyan nehéz magabiztosnak lenni?

Miért olyan nehéz magabiztosnak lenni?

Nem vagyok benne biztos, hogy valóban nehéz, de látom, hogy sokan küzdenek azzal, hogy azt éljék, amiben hisznek, amit gondolnak, amit szeretnének megtapasztalni. Sokan csak sodródnak, igyekeznek másoknak megfelelni, miközben elveszítik a valódi pezsgést, az önbecsülést a mindennapjaikból.

Szandra (37) azzal keresett fel, hogy szeretne magabiztosabb lenni. Ami annyit tesz az ő olvasatában, hogy szeretne határozottan jelen lenni a saját életében, a környezetében, és ne csak a négy fal között érezze magát biztonságban. Gyakran előfordul vele, hogy nem tud idejében reagálni az őt érő történésekre, késik az ütős válasza, ha kritizálják. Bezzeg, mikor hazaér, egyből tudja, hogy mit kellett volna mondania a bosszantó munkatársának délelőtt. Nem tud (nem mer) nemet mondani a nála határozottabb embereknek, vagy hangosan kiállni a saját véleménye mellett.

Szandra nehezen beszél arról, hogy ő kicsoda. És homályos képe van arról is, hogy mit szeretne elérni az élete során. Amikor megvizsgáltuk, hogy milyen énképe van, néhány kérdésnél világossá vált, hogy a környezete nem ugyanúgy látja őt, mint ahogyan ő saját magát. De vajon melyik a valódi énje?

Amikor arról beszélgetünk, hogy miként szeretne kommunikálni másokkal, akkor a vágyott kép mesélésekor lendületesen, szenvedélyesen beszél arról, hogy mi lenne jó. Úgy érzi, a jelen és a vágyott jövő állapota nagyon eltér egymástól. Ez a felismerés rányomja a bélyegét a mindennapjaira, hiszen azzal a tudattal kel és fekszik, hogy mennyire „lúzer”, és milyen sok időt vesztegetett el az életéből anélkül, hogy önmaga lehetett volna.

Örömmel vettem tudomásul, hogy bár erős a berögződése a saját sikertelenségét illetően, mégis apránként megkérdőjelezi az alkalmazott programjait, és egyre több szokását felül meri írni.

Mi kell ahhoz, hogy erősödjön az önbizalma?

  • önmagába vetett hittel beleállni a necces helyzetekbe, olyanokba, melyek elől régen kitért
  • felvállalni bátran a véleményét, nem félve attól, hogy leértékelést kap
  • kerülni mások kritizálását, hiszen azt kapom, amit adok, és csak azt tudom adni, ami bennem van
  • elengedni a megfelelési vágyat. Miért jobb, ha másnak látnak, mint ami vagyok?
  • befejezni az önsajnálatot, kilépni tudatosan az áldozatszerepből
  • jótékonykodással, mások segítésével egyre több „jó ember vagyok” érzést felismerni, megélni
  • elfogadni néhány alaptörvényt: minden ok-okozati összefüggésben van jelen az életünkben, a jelen az, amivel megalapozom a holnapomat (és nem a múltam), továbbá minden csak átmenetileg van jelen az életünkben
  • felismerni, hogy mindenki okkal van a világon. Mindenki képes hozzátenni valami jót a világ dolgaihoz, így én is
  • összeírni minden sikerélményét, amire csak emlékszik., és valóban sikerként könyvelni el. Az egészen apró dolgokat is, melyekért erőfeszítést tett, és a saját szemüvegén keresztül sikerrel zárta. Amit egyszer véghez tudtunk vinni, arra máskor is képesek vagyunk.
  • minden olyan, ami nem az elképzelése szerint alakult, tanításként lépett az életébe és nem kudarcként
  • felelősséget vállalni az érzéseiért, gondolataiért, cselekedeteiért
  • a jelenben tartózkodni a „mi volt” és a „mi lesz, ha” rágódások helyett
  • Megtalálni, amiben jó, és gyakorolni azt, hogy minél több FLOW élményben legyen része

Szandra szépen halad az önismereti munkával. Megerősítésekkel, imákkal, meditációval, az ok-okozati összefüggések feltárásával, felelősségvállalással erősíti magát a mindennapokban. Amit a beszélgetéseink során használtunk: programok felismerése, szükségszerűen átírása, saját erősségek, hiányosságok felismerése, kezelése a mindennapok döntései során, önszeretet erősítése, a pontos és pozitív kommunikációs technikák megismerése, elsajátítása, megtalálni, amiben jó, ami által hasznosnak érzi magát.

Visszatérve a címhez, hogy miért olyan nehéz magabiztosnak lenni, az egyszerűsített válasz az, hogy mert hiányzik az a szeretet, a belső támasz, az értékesség érzés az emberből. Ám sosem késő megtalálni a módját, és módszerét annak, hogy tiszta lelkiismerettel, nyitottan, őszintén, és önazonosan merjünk élni. A lehetőség mindenki számára adott, csak mozdulni kell érte.

 

Ha szeretnél tanácsadásra jelentkezni, itt megteheted: info@boldognaklenni.hu. Ha olvasnál egy gyakorlatias kézikönyvet a témában, itt megteheted.

Sok sikert kívánok az önfejlesztéshez!

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner