Minden pillanatban üzenünk valamit a külvilág felé, még akkor is, ha nem szólunk egy szót sem. A testünk, a pillantásunk, a sóhajtásunk, az arcizmunk rezdülése árulkodik arról, hogy milyen a hangulatunk, a gondolatvilágunk. Ezen kívül pedig még ott van a hangunk, amivel szavakká formálva simogatni vagy ütni tudunk.

A párkapcsolatokban az első pár hónapban, amíg a két egyénből a MI közösség fejlődik és alakul, az újdonság révén jelen van a szeretettség és az elfogadás, illetve az ezek utáni sóvárgás, – ami a kötődést próbálja elérni.

A veszekedés okai

A kapcsolat elején még általában könnyen megy a kedves és szeretetteljes kommunikáció, hiszen sok szép pillanatot, odafordulást tapasztalnak a felek. Azonban mikor a sérelmek listája egyre csak bővül, akkor igazán pörgőssé, hangossá, bántóvá tud válni a párbeszéd a felek között.

Már nem a megkedveltetés a cél, hanem a Mi közösségben én is látva, elismerve legyek.

Automatikusan úgy tudunk kommunikálni, amilyen a hangulatunk, amilyen lelkiállapotban vagyunk. A helyzetekben pedig az lesz az uralkodó érzésvilágunk, amit a helyzet értelmezésekor gondolunk magunkról, vagy a másikról – és ez sokszor egy régi fájdalmas eseményre rímel, ami miatt érzékenyebben vagy dühösebben fogunk reagálni.

A helyes kommunikáció

Tehát a kommunikáció javításakor nem elég betanulni a helyes kommunikáció elemeit. Segít természetesen, ha énközlést használunk, nem vádaskodunk, nem akarjuk az igazunkat lenyomni a másik torkán, nem használjuk a mindig-soha szavakat, figyelmesen hallgatunk, keressük a szavak mögött a másik fél igényét, de saját magunk működésének ismerete nélkül nem lesz tartós vagy mély a változás.

Anna és László története

Anna akkor kezd el kiabálni a férjével és csúnya szavakkal illetni őt, amikor László számonkér tőle valamit. A stílus és a szóhasználat alapján Anna arra következtet, hogy a férje nem tiszteli őt. Az édesanyja sem tisztelte őt soha, nem lehetett véleménye, nem lehetett saját élete, azt kellett tennie, amit a szülei ráerőltettek. László megnyilvánulása hasonló „tiltakozó” érzéseket hoz elő Annában, és azonnal felcsattan ennek köszönhetően.

László pedig akkor kiabál Annával, ha megvádolva érzi magát – jogtalanul. Ilyen helyzet számtalanszor előfordult már László gyermekkorában, és úgy érzi, ő annyi mindent megtesz, és megtett már akkor is, hogy igazságtalan vele szemben ez a bánásmód. Az érzései hasonlóak lesznek, mint mikor gyerekkorában letorkolták, így ő is azonnal felcsattan ennek köszönhetően.

A két működés találkozása

Ott állnak egymással szemben, szeretik egymást, és nem értik, hogy miért történnek ezek az összekapások. Ám, ha megvizsgálják az egymás mögött sorakozó tapasztalatrendszert, akkor világossá válik, hogy a két automatikus működés csap össze ezekben a pillanatokban.

Úgy tapasztalom, hogy a párok kommunikációjának javítása nem ragadhat meg csak a kommunikációs formák begyakorlásával, hanem a hatékonyság (és a jól működtetett párkapcsolat) érdekében elengedhetetlen, hogy tisztában legyenek a felek a saját és a társuk működési módszerével. Így esélyük van változtatni, szeretetteljesen visszajelezni, illetve meglátni a másik valódi (szeretet) igényét a nyers és hangos szavak mögött.

Ha nem boldogultok a kapcsolatotok javításával, akkor kérjetek segítséget, mert sok esetben nem azért válnak el a párok, esnek szét a családok, mert két nem összeillő ember alkot párt, hanem mert az önfejlesztésbe, a kapcsolati működés korrigálásába nem fektetnek energiát.

Borítókép

Szeretném bemutatni az új könyveimet.

Az önbizalmadért

Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.

Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.

Pároknak

Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.

Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!