A párkapcsolati problémák megfogalmazásakor az a tétel is fel szokott kerülni a listára, hogy nincs már meg az a tűz, ami ahhoz kell, hogy boldogok legyünk. A kiút ebből a helyzetből minden kapcsolatban más lehet, de leginkább attól függ, hogy a két ember mennyire elkötelezett egymás irányába, tudják-e újra jól szeretni egymást, és képesek-e egy új szemszögből tekinteni a társukra.

Hova lesz a szenvedély?

Úgy vagyunk összerakva, hogy vágyunk a biztonságra és vágyunk a kockázatos-veszélyes érzésre is, hiszen a tiltott gyümölcs leszakításának gondolata máris izgatottabbá teszi az embert, mint az alma, amelyik otthon van a konyhaasztalon. Az egyik kiszámítható, biztonságos a másik pedig veszélyes és ezáltal izgalmas is. Ha az érzéseket figyeljük ebben a hasonlatban, akkor látjuk, hogy az egyik egy nyugodt a másik egy éberebb állapotban tartja az embert.

Mi tart éberen egy kapcsolatban valakit?

Például:

  • Ha látja és tudja, hogy a társa más valaki számára vonzó.
  • Ha látja, amint a társa jóformában van, brillírozik, sziporkázik, elragadó mások társaságában.
  • Ha nem veszi 100 százaléknak az ember, hogy a társa ottléte természetes és örökérvényű dolog.

Távolító sérelmek

Azért is válik hideggé a párkapcsolat, mert túl sok a sérelem, amit egymás batyujába pakoltak a felek az évek során. Nem csoda, hogy nem keresik egymás társaságát, nem osztják meg egymással az életük mozzanatait azok, akik neheztelnek egymásra a lelkük mélyén.

Amikor együtt dolgozom párokkal, és eljutunk oda, hogy a sérelmek azért lettek, mert például

  • a gyerekkorból hozott kötődési séma miatt ott és akkor másként nem tudott dönteni az ember
  • nem volt elég ön- és társismerete a feleknek
  • önbecsülés hiánya
  • nem tanulták meg a helyes kommunikációt
  • a régi, berögzült automatikus programok alapján cselekedtek a felek
  • nem tanulták meg, hogyan lehet jól szeretni a társukat

akkor több sérelem is feloldódik, mert tisztán látszik, hogy nem személyes támadás áll mögötte.

Így, a könnyebb sérelembatyu, és a célzott, személyreszabott és egymásra írt párkapcsolati stratégia sokat javít a párkapcsolaton. Az új nézőpont, a belátásnak köszönhető önfelismerő letisztulás és a cél elérését támogató új párkapcsolati minta (kommunikáció, nyitottság, szexualitás) kialakításának köszönhetően a szenvedély újra megérkezhet két ember kapcsolatába.

*****

Ha szeretnél egy párkapcsolatjavító e-bookot, amelyben közel 300 kérdés van, amit átbeszélhettek a karantén ideje alatt, hogy javuljon a kapcsolatotok, akkor kattints ide!

Ha nem igazán érzed magad közel a társadhoz, és szeretnéd, hogy segítsek a probléma feltárásában és annak kezelésében, túl jutni az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva), itt írd be magad a Skype tanácsadásra. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében. Ha párban jöttök, lehetőségetek nyílik könnyíteni a sérelmeiteken, megtanulni a helyes kommunikáció elemeit, megismerni és használni egymás szeretetnyelvét ahhoz, hogy jól tudjátok egymást szeretni a mindennapokban. Ezek a változások egy békésebb, stabilabb, élhetőbb, szexuálisan aktív párkapcsolathoz vezethetnek.

Laskai Nelli
házassági tanácsadó

Hallgasd meg a podcast adásokat is!