Kati egy negyvenes éveiben járó hölgy, aki rendszerint „rosszul választ” a kapcsolataiban. Annak kutatta az okát, hogy miért nem érdemel meg egy igazán jó párkapcsolatot.

„Elhagyható vagyok”

Szinte minden kapcsolatában ugyanaz a forgatókönyv. Megismerkednek, jól megvannak, és amikor egyre szorosabbá válik a kötelék, elhagyják őt.

A folyamatot, az ismétlődő történéseket megvizsgálva, Kati kiemelt valamit, ami minden kapcsolatára igaz volt. A saját félelmét és a félelmeiből fakadó cselekvéseit.

„Amikor boldogok vagyunk, akkor egyszer csak bekattanok és hárpiaként viselkedek. Magamat sem értem, mert olyankor elég csak egy apróság és én már plafonon vagyok. Veszekszem, lehordom mindennek a társamat. Persze, hogy néhány alkalom után fogja a sátorfáját és elhagy. Pedig én szerettem Pétert, mégis vele is ugyanez lett. Elhagyott. Én olyan típus vagyok, akit elhagyhatnak. Ez a sorsom.”

Az gyanúra ad okot, és érdemes megállni megvizsgálni a jelenlétünket, helyünket egy szituációban, ha kimondjuk: már megint így jártam. Az ismétlődő helyzetek mindig megmutatnak valamit, és ha odafigyelünk a mélyben megbújó működési sémánkra, akkor meg is fogjuk találni azt az automatikus programot, ami megmagyarázhatja a folyamatot.

Kati a gyerekkorából visszaidézte azokat a helyzeteket, amelyekben elhagyhatónak érezte magát. A szülei nem várt gyerekként kezelték, hamar el is váltak, és a családi legenda szerint egyikőjük sem akarta Katit választani, magával vinni, felnevelni, a közelében tartani. Később az iskolában több atrocitás érte őt, rendszerint visszahúzódó magatartásával célponttá vált. Édesanyja nem igazán vett részt az anyák napi ünnepségeket, és ezért is kiközösítették őt az osztálytársai.

„Nem a valós igényem szerint vagyok a kapcsolatban”

Az első párkapcsolatában alárendelt szerepben volt. Nem a számára passzoló társat kereste, hanem azt, akinek ő bejön. Mindegy mi történik, mindegy mennyit bántja a férfi, de legalább Katit választotta. A következő kapcsolataiban már igyekezett tudatosabban választani, de a szeretetéhsége nem engedte, hogy megismerje azt, akivel együtt fog élni. Minél hamarabb egyre mélyebb kapcsolódást keresett. Amikor nagyon közel voltak egymáshoz, akkor pedig az törte meg az idillt, hogy a társa nem látta őt, nem volt figyelmes vele, hanem csak a szexuális vágyainak hangot adva fordult Kati felé.

„A kapcsolat elején sokat együtt voltunk. Nekem ez volt a fokmérőm, hogy jó és szerethető vagyok. A megismerkedésünk másnapján általában már az ágyban kötöttem ki minden partnerrel. Később persze a mindennapos szexhez nem volt kedvem, ami konfliktust hozott. Úgy éreztem, csak akkor érintett meg, ha szeretkezni akart velem. Ha hangot adtam a nem tetszésemnek, akkor pedig egy idő után elhagytak, mert nem értették a változásom okát. Végülis mégis igaz, hogy elhagyható vagyok. Már anyáméknak sem kellettem.”

„Önismeret, figyelmeztető jelek, tudatosság”

Kati tudatosan készült fel a következő társválasztására. Összeszedte, hogy mit keres egy férfiban, mit szeretne megélni, adni és kapni a kapcsolatban. Fejlesztette az önbizalmát, növelte az önértékelését, önszeretete pedig segítette abban, hogy ne kolduljon mindenkitől szeretetet. A munkája meghozta a gyümölcsét. Szándékában állt megismerni a valós igényeit, elgyászolni a gyermekkori elhagyatottságát, elfogadni, hogy azt az űrt semelyik partner nem fogja tudni feltölteni, de más egyéb csatornán meg tudja élni a szeretet, a fontosság, a kiválasztottság érzését. Megtanulta felismerni a párkapcsolati működésében a figyelmeztető jeleket, és ahol csak tudta, meghúzni a határait, kommunikálni az igényeit.

Amikor képes lett egyedül is megélni a lelki egyensúlyt, nagyobb eséllyel vágott neki a számára ideális párkapcsolat megtalálásának és megtartásának.

Hallgasd meg a podcast adásokat is!