A párkapcsolatokba nagy hittel, szeretettel, elfogadással indulunk. Megvan az a jó érzés, hogy jól érezzük magunkat a társunkkal és közös jövőképet tervezünk. A múltunk tiszta (hiszen új a kapcsolódás), a jelenünk vidám és meghitt, a jövőnk pedig kecsegtető. Hogyan jutnak el innen a párok oda, hogy egyszer csak elhangzik a mondat, hogy nem akar az egyik a másik féllel élni?

Ahogy tapasztalom, nem egyetlen út vezet ide, hanem sokféle kis út torkollik ebbe a megállapításba. Ami sosem örömteli egyik fél számára sem, de talán az elhagyó kicsit megkönnyebbül, hogy látja a záros határidejét a szenvedésének. Az elhagyott pedig gyakran nem érti, hogy mi történt, mi változott, mit tett ő, ami miatt a kirekesztést érdemli.

Milyen utak vezetnek a különválás megfogalmazásáig?

  • Kati és Peti nem beszélgettek egymással egymásról. Sem a vágyakról, igényekről, félelmekről, tervekről, sem arról, hogy mi az, ami jól működik közöttük, vagy mi az, ami nem. Nem tudtak bocsánatot kérni, feloldani az egymásnak okozott sérelmeket, mert nem volt tere az ilyen beszélgetéseknek sem.
  • Marika és Gábor története a rugalmatlanságról szólt. Mereven ragaszkodtak a saját elképzeléseikhez, és addig feszítették egymást, mígnem annyi sérelmet okoztak egymásnak, hogy jobbnak látták, ha inkább külön haladnak tovább, mert már csak gyengítették magukat.
  • Noémi és Kálmán az alá-fölérendeltség szerepéből nem tudtak kijönni, ami miatt Noémi egyszer csak azt érezte, hogy levegőhöz kell jutnia egy férje nélküli életben.
  • Petra és Béci a mozaikcsalád nyújtotta konfliktusokat nem tudták kezelni, ezért inkább más partnert kerestek maguk mellé.
  • Renáta és Zsombor a közéjük állt féltékenységre nem találtak megoldást.
  • Mariann és Attila a szexmentes házasságot akarta felbontani.

És sorolhatnám még… ami közös bennük, hogy sok esetben nem tudták megmondani pontosan, hogy mit és hogyan szeretnének, mit várnak egymástól, ha mégis, azt nem fogadták a másiktól negatív érzelmektől mentesen, nem igazán sikerült az igényt látni az elhangzott mondatokban, menet közben nem tudtak összecsiszolódni, nem fejlődtek közösen, hanem fel nem tárt, meg nem fogalmazott igényekkel éltek évekig, mígnem kifáradtak egymás mellett, és amikor tenni kellett volna azért, hogy mindenki a saját legjobb verzióját (és a másikhoz leginkább passzoló szokásokat) adják egymásnak, addigra már nem volt bennük szándék (hol az egyikben, hol a másikban), hogy erőfeszítéssel tervezzék és építsék újra a közösségüket – inkább továbbálltak.

Tapasztalataim szerint, amit nem fejlődünk meg az életfeladataink során, azt csak tolni tudjuk magunk előtt, de meg nem úszhatjuk. Ha nem tudjuk képviselni magunkat, ha nem tanulunk meg célravezetően, átláthatóságot adóan kommunikálni, ha nem ismerjük fel az automatikus programjainkat, ha a másikat okoljuk a boldogtalanságunkért (nem szélsőséges, élhetelen kapcsolatokra gondolok), ha a boldogtalanságot összemossuk a boldogabbá válási igénnyel, ha az enerváltságunkat azonosítjuk a szeretetlenséggel, akkor ezekkel a fejlődési pontokkal találkozni fogunk még az életünkben. Ha nem az aktuális partner oldalán, akkor később. Az is lehet, hogy nem az új párunk fogja ezekben a tükröt tartani, hanem valaki más, valahogy másként.

A szerelem elmúlik, a közösségért tenni kell – egy baráti kapcsolatban is.

A színlelést nem lehet sokáig húzni, a valódi énünk felszínre fog törni. A kérdés az, hogy invesztálunk-e az önfejlesztésbe, hogy átláthassuk magunkat, a helyzetünket, és személyre szabjuk-e a környezetünket, vagy hátradőlve nyalogatjuk a sebeinket, és megrekedünk abban a talán gyermekkorunkat idéző szakaszban, hogy passzívan, vagy aktívan csapkodva – rontva a helyzetet – magunk körül várjuk a megmentőnket.

Mit tegyek, ha el akarnak hagyni?

Amikor tőlem kérdezik, hogy mit tehet az, akit el akarnak hagyni, azt szoktam mondani, hogy próbálja meg feltérképezni az ok-okozat összefüggéseket, keresse meg önmagát a rendszerben, válassza az önfejlesztést, az önismeretet, határozza meg, hogy milyen életet szeretne, milyen vállalásokat tud tenni érte, és éljen a szenvedélye, a lelke szerint.

Mint ahogyan számos kliensemnél láttam, a mankóra vágyó, önmagát kiszolgáltató, alárendeltségben élő vagy elkényelmesedett emberből vált magabiztos, önálló, boldog ember mindig vonzó. Sőt, az ilyen jellegű változásból, változtatásból nem csak a párkapcsolat, de a megváltozott szokásokkal élő fél is profitál.

Ehhez a témához kapcsolódik egy másik cikkünk: ——-> Sex/Life, amikor szűkké válik a házasság

Ha szeretnéd, hogy elindulj a változás útján, három módon tudok neked segíteni:


1, Skype/Viber/Messenger online tanácsadás,

2, Helló, Élet! online tanfolyamok – önismeret, párkapcsolat, célok, kommunikáció, relaxáció

3, Könyvek, e-bookok


Kívánom, hogy mihamarabb rendeződjön az életed!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!