Az élet hozni szokott olyan helyzetet, amikor úgy érezzük, összecsapnak a fejünk felett a hullámok és még ha addig tudatosan is éltünk, egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy nem találjuk a kiutat. Tele van kérdésekkel a fejünk, de válaszokat nem találunk, csak a saját kétségbeesett hangunkat halljuk. Bármi is az, ami kiváltotta a nyomott hangulatot, adódhat a kérdés, hogy miért történik velünk, miért most, és hogyan lesz ezután. Ha veled is ez történik éppen, akkor tudd, nem vagy egyedül.

Voltam már én is nehéz helyzetben, amikor napokig nem találtam a kiutat a negatív érzésspirálból. Tudom, hogy nem is olyan könnyű megmozdulni ilyenkor, de kétségkívül a leghasznosabb, ha erősíteni tudjuk a hitünket, hogy ez csak egy átmeneti állapot és nem velünk van a baj, hanem a negatív érzéseinket tapasztaljuk a jelenben.

Szerencsés az, aki élete során figyelmet fordít arra, hogy egy támogató közösség része legyen, így a szűk családi körben, a szoros baráti társaságban találhat olyan embert, aki megérti a nyomasztó élethelyzetét és empátiával kezeli a kétségbeesését. Még szerencsésebb, ha olyan embert is észrevesz maga körül, aki a támogatás mellett segíteni is tud megtalálni a kivezető utat.

Amikor lehangolt állapotban vagyunk, a látóterünk szűkebbé válik, és a problémára fókuszálunk. Vannak, akik ilyenkor fizikailag is rosszul érzik magukat, nincs energiájuk a megoldást kutatni. Ha nem lépünk tovább, beleragadunk a szituációba és ezzel kiszolgáltatottnak is érezzük magunkat. Ilyen esetben sokszor a megrekedt ember mástól vár egy lökést, aminek lendületét használva ki tud mozdulni a szorongató érzések hálójából. Jó tudni, hogy mindig van valamilyen – akár csak áthidaló – megoldás és mindig van választási lehetőségünk.

De mit tehetünk, ha nem látjuk azt az utat, amerre mozdulnunk érdemes?

1, Elvezethet a megoldáshoz, ha fogunk egy papírt és leírjuk, hogy mi nyomaszt bennünket. Kicsit kívülről tekintünk rá az ügyre és amennyire csak tudunk, objektívek maradunk. Bíztathatjuk magunkat, hogy ez az érzésvilág egy átmeneti állapot. Bármi is az, amire nem találjuk a választ, abban biztosak lehetünk, hogy van válasz a kérdéseinkre. A papírunkra leírhatjuk azt is, hogy milyen kérdések kapcsolódnak a problémákhoz. Keressünk előremutató kérdéseket, amelyek általában a „miért” helyett a „hogyan” szó használatával kezdődnek. A „miért velem történt meg” helyett gondolkodjunk azon, hogyan lehet a későbbiek folyamán kiküszöbölni, hogy ez újra megtörténjen. Keressük meg azt a választ, hogy mit mutat meg nekünk ez a helyzet, miben kell változnunk. A „miért most kellett ennek történnie” helyett figyeljünk inkább a „hogyan léphetek túl ezen”, vagy a „hogyan érezhetném jobban magam” gondolatokra.

2, Írjunk listát az erőforrásainkról. Kivel tudunk beszélni, akitől segítséget kaphatunk? Milyen múltbéli eredményességet tudunk felmutatni, ami bátorítani tud bennünket? Milyen erősségeink vannak, amelyeket bevethetjük a túljutás érdekében? Megkérdezhetjük barátainkat arról, hogy mit gondolnak rólunk, milyen tulajdonságaink fognak tudni segíteni bennünket.

3, Kérhetjük szakember segítségét is – aki nem fog megítélni bennünket – és együtt ötletelve mégiscsak könnyebben haladunk előre. Ha valaki mégsem szeretne külső segítséget igénybe venni, akkor nézzen szét a szoros társasági körében, hogy ki az, akiben megbízik, akiről esetleg tudja is, hogy már átment egy hasonló helyzeten és üljenek le beszélgetni.

4, A meditáció is tud segíteni abban, hogy lecsendesíthessük az elménkben robogó vonatokat és végre a kérdések helyett a válaszok után kutathassunk.

Sok esetben ilyenkor az elszigetelődés tűnik a legjobb megoldásnak, de próbáljuk meg rávenni magunkat a közösséghez csatlakozáshoz. Még ha nehezen is megy, de legalább adjunk egy esélyt a csoporterőnek. Kereshetünk a neten is hasonló gondokon túljutott embereket, akik segíteni tudnak, de csatlakozhatunk működő segítő csoporthoz és eljárhatunk a foglalkozásaikra.

Az önismeret fejlesztése nem csak egy divatos hóbort, hanem  abban segít, hogy felismerjük a működésünket, lássuk erőforrásainkat és a helyzethez igazodva alakíthassuk ki megoldási stratégiánkat. Bátran javaslom mindenki számára, hogy energiát fektessen önmaga megismerésére, hogy az előtte álló feladatait minél kevesebb fájdalommal, elkeseredéssel tudja megoldani.

*****

Ha szeretnéd, hogy segítsek az elakadásodból kimozdulni, a téged foglalkoztató probléma feltárásában és annak kezelésében előrébb jutni, (akár ha hűtlenség történt a kapcsolatodban, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva), itt írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Ha könyvet olvasnál a témában, kattints IDE!

Laskai Nelli

házassági tanácsadó, életöröm tréner

Hallgasd meg a podcast adásokat is!