woman-593141_1280.jpgA párkapcsolatok hossza megad egyfajta biztonságot, megszokást, és elengedést. Biztonságban érezzük magunkat, hiszen, van, aki vár otthon, van, aki teát hoz, ha betegek vagyunk, és akivel megosztjuk a gazdasági terheket.  Ugyanakkor hozza magával a kétélű megszokást, kiszámíthatóvá válnak a napok, nem kell gondolkodni azon, hogy miként járjunk a másik kedvébe, mert már minden kialakult, minden gurul. Még akkor is, ha nagyon döcögve és nagyokat huppanva. A gazdasági teher megosztása pedig a fizikai értelemben ad könnyebbséget a feleknek.

Honnan tudja valaki, hogy a párkapcsolata az oka a boldogtalanságának?

Ez egy nagyon vékony jégen táncoló téma, ugyanis sok esetben, amikor rossz párkapcsolatra panaszkodik valaki, akkor leginkább önmagával nincsen rendben, de mivel a párja tükrözi vissza leghamarabb a hiányokat, így ott mutatkozik a tünet, és ott születik meg az ítélet: a párom a boldogtalanságom oka.

Amikor megjelentek a könyveim, akkor volt, aki megkérdezte, hogy miért kell megírni azt, hogy miként működik jól egy kapcsolat, hát dédanyáink sem használtak semmilyen könyvet, hogy élethosszig tartó kapcsolatban éljenek. Így van, ám nem vagyok benne biztos, hogy nem tudtak volna még boldogabban élni. S ha ma már megengedett a kiteljesedett élet megtapasztalása, akkor luxusnak tartom nem élni vele.

Az unalmas hétköznapok

Az unalmas párkapcsolat gyökere szintén az adott egyénben keresendő és nem a társban. Ha unatkozom, akkor unom magamat, nem találom a célomat, nem látom az utamat, és nem tudom olyan dologgal lefoglalni magam, ami feldobna. 

Csak azt tudom befogadni kívülről, amivel belül azonosulok.  Ha nem találom magam szerethetőnek, érdekesnek, jó nőnek vagy kreatívnak, akkor ezt a deficitet nem igazán fogom tudni behozni kívülről, a párom által.

Ismerős a szituáció, hogy elégedetlen vagy önmagaddal és felteszel egy cseles kérdést a párodnak, aki kedvesen reagál, te meg nem tartod hitelesnek a válaszát?

Ha nem vagyok elégedett önmagammal, könnyű azt hinni, hogy ha mások dicsérnek naphosszat, akkor majd elégedett leszek. Valamennyit biztos könnyít a helyzeten, de ez nem végleges megoldás. Ráadásul minél kevesebbre tartjuk magunkat, annál jobban vágyunk a kívülről jövő megerősítésre. Minél jobban várjuk a külső megerősítést, annál kevésbé fogjuk jól érezni magunkat. Ráadásul függővé válunk. Ha jónak látnak, jó vagyok, ha nem dicsérnek, rossz vagyok.

Párkapcsolat színesítése

Ha úgy érezzük, hogy szürke a párkapcsolatunk, túlságosan eluralkodott rajta a megszokás, akkor ne azt várjuk, hogy a párunk tegye izgalmassá, hanem mi törekedjünk arra, hogy párunktól függetlenül érezzük jól magunkat, pezsegjünk, szeressük az életet, és ebbe a pozitív légkörbe várjuk, hogy becsatlakozzon mellénk a partnerünk. Hívjuk játékra, pajkosságra!

  • Nézzünk új szempont szerint a társunkra, emeljük ki a pozitív tulajdonságait
  • Tekintsünk szeretettel, tisztelettel és elfogadással magunkra
  • Legyünk derűsek, optimisták, örüljünk az életnek, a kapcsolatunknak – ez felkelti a társunk érdeklődését irántunk
  • Arra fókuszáljunk, ami jól működik a kapcsolatban, és örömünknek adjunk hangot
  • Figyeljünk társunk jelzéseire, és reagáljunk rá
  • Vegyük elő a családi albumot, elevenítsük fel a régi jeles eseményeket
  • Randizzunk társunkkal gyakran külső helyszínen
  • Játsszunk együtt (társasjáték, közös sport)
  • Bátorítsuk társunkat a szexualitás terén is, figyeljünk a vágyaira, teremtsünk (szex nélküli) intim pillanatokat napközben is
  • Fordítsunk időt arra, hogy minél gyakrabban kiszakadjunk a hétköznap mókuskerekéből
  • Beszéljük át céljainkat, hobbinkat, ismerjük meg újra egymást, hiszen úgyis sokat változott mindenki a kapcsolat eleje óta.

Sok sikert kívánok azoknak, akik szeretnék felrázni az életüket, és színesebbé, gazdagabbá akarják tenni a párkapcsolatukat.

Ha képesek vagyunk változtatni valamin, akkor elvesztegetett idő nem megtenni.

 

Párkapcsolat- javító, életkedv – növelő írásokért kattints a blogra.

Köszönöm, hogy velem voltál. Ha úgy érzed, van ismerősöd, akinek hasznos ez a cikk, küldd el neki, vagy oszd meg a közösségi oldalon. Legyen örömteli napod!

Laskai Nelli

házassági tanácsadó, életöröm tréner
A Boldognak Lenni (párkapcsolat-javító, önbizalom-erősítő) Könyvek szerzője

 

 

Hallgasd meg a podcast adásokat is!