portrait-1634421_1920.jpgAki fél, retteg, szorong attól, ami még nem következett be, az nem tudja megélni a jelen biztonságát, és kevésbé képes arra, hogy kedvező döntéseket hozzon.  

Napjainkban elég sok negatív hír, híresztelés, jóslás, riogatás ér bennünket. Vannak, akik ezeket napjában többször, akár óránként is beengedik hírek formájában, és kényelmetlenül érzik magukat. Ez eleve egy alap szorongást is eredményezhet.

Számtalan felületre vetítve bukkanhat elő bennünk a félelem. Előfordul, hogy párkapcsolatunk sikertelenségétől félünk, hogy megcsalnak, elhagynak bennünket. Van, aki a munkahelyének elvesztésétől fél, az azzal járó következményekkel. Szülőként amiatt is retteghetünk, hogy baja esik a gyermekünknek, de aggodalommal tölthet el az is, ha saját magunk esendőségét, törékenységét, sérülékenységét látjuk.

Vannak történések, melyek mélyen megérintik az embert. Ha nem a közvetlen közelünkben történt, talán kevésbé zuhanunk meg tőle, ám ha ismerősünk érintett, vagy úgy véljük, hogy nagyon közeli a helyszín, akkor eléggé a hatása alá kerülhetünk anélkül, hogy velünk megtörtént volna.

Egy kutatás során szerelmespárokat kérdeztek meg arról, hogy miként élnék meg a szakítást. Lejegyzetelték a válaszokat, és nyomon követték a sorsukat. Mikor szakítottak, újra feltérképezték az érzéseiket, gondolataikat. Kiderült, hogy sokkal rosszabbra prognosztizálták a várható negatív tüneteket, mint amilyenek voltak valójában.

Ezt alátámasztom az ügyfeleim élettörténetével is. Többször előfordult már, hogy a szakítás komoly fájdalmából való felépülést sokkal több időnek gondolták, mint amilyen hamar beköszöntött mégis egy új, kellemes érzés más iránt. Akkor, amikor valóban nyitottá váltak rá. Amikor elhitték, hogy minden percben megélhetik a jót. Nem varázslat. Az elménk engedi látni, amit látni akarunk.

Nem igazán tudjuk felmérni helyesen, hogy milyen hatással lesz ránk egy kellemetlen változás. Így pedig olyan érzésektől is félünk előre, amik nem is biztos, hogy azon fokon valósulnak meg, ahogy a jelenünkben képzeljük, mégis behúzzuk ezeket az érzéseket előre az adott napunkba.

Mit lehet tenni a félelem ellen?

A félelem jelzi, hogy baljós gondolataink vannak, hogy nem érezzük biztonságban magunkat, hogy nincs megnyugtató megoldás a fejünkben egy esetleges baj kezeléséhez. Ennek következtében a döntéseinket félelemmel átitatva hozzuk meg. Esetleg megbántunk másokat is, és lemondóvá válunk.

Ha nem vagy MOST bajban, akkor az alábbiakat teheted, hogy csökkentsd a szorongató érzéseidet:

1, meditáció (csendesedj el, akár csak 5 perc is elegendő arra, hogy légzésmeditációval csillapítsd a feszítő érzést a testedben)

2, válassz jó gondolatokat, légy hálás! (ne a hiányra koncentrálj, ne azon agyalj, hogy mit tehetnél majd, ha itt a baj, hanem nézd meg, hogy milyen lehetőségeid vannak MOST arra, hogy jól érezd magad)

3, használj pozitív megerősítéseket! (ne panaszkodj, ne akard másokkal közösen mantrázni a baj lehetőségét, hanem arról beszélj, amit szeretnél megtapasztalni, annak megvalósításához keress társakat, lehetőségeket)

4, bízz magadban, a jó sorsodban! (hidd, hogy ha bajba kerülsz, mindig lesz jó ötleted, mindig lesz esélyed arra, hogy a döntéseddel a lehető legkisebb súrlódással legyél jelen a problémában)

5, akard ismerni a gyenge pontjaidat, hogy tudd, miben kell fejlődnöd! (sokan szégyellik a fejlesztendő területeiket, még önmaguk előtt sem akarnak szembesülni azzal, hogy vannak dolgok, amikben nem hozzák a 100 %-ot. Ha nem ismerjük el, és nem vállalunk felelősséget, akkor a pozitív fejlődés bekövetkezésének időpontját toljuk magunk előtt.

+1, ne hidd, hogy ha megosztod a félelmeidet sok emberrel, akkor attól neked könnyebb lesz. Attól lesz könnyebb, ha pozitív gondolataidat osztod meg másokkal. A szeretet erősít. A harag, a félelem pedig gyengít és betegít.

Gyakran eszembe jut az élet törékenysége, múlandósága. Ez arra sarkall, hogy ne várakozzak, hanem bátran vállaljam a vágyaim megvalósulásához vezető utat. Megbocsátással, türelemmel, segítéssel – a szabadságomért.

 

Ma vagy hátralévő életedben a legfiatalabb! Kezdj el örömmel élni!
Segítő könyvek, módszerek, technikák a blogon.

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner
a Boldognak lenni könyvek szerzője

 

Hallgasd meg a podcast adásokat is!