Ahogy a járvány bezárt bennünket a négy fal közé, úgy emelkedhet a szorongásszintünk is, hiszen az eddigi napi rutin, a napjaink keretei adtak egy biztonságérzetet, amelyet az életünk újraszervezésekor akár el is veszíthettünk. A mozgás segít bennünket, hogy oldódni tudjanak a bennünket szorongató gondolataink, és átvegyük a kontrollt a testünk felett.
Párkapcsolati tanácsadások során előfordul, hogy az eltávolodás okaként a plusz súlyt emeli ki valaki. Vagy a társának, vagy a saját elhízásának okaként tudja be a párkapcsolat megromlását. Ez azonban így szerintem nem annyira helytálló, vagyis ez a felszín, ez egy okozat. Az ok sokkal fontosabb, hogy miért hízik el valaki, de legalább annyira fontos, hogy miért nem tesz magáért azzal, hogy egészségesebben él.
Az, hogy valaki mennyire foglalkozik a testi egészségével összefügghet azzal, hogy mennyire sorolja hátra magát a mindennapokban. Hogyan áll az önbecsüléssel, mennyire tiszteli magát, a testét. Az anyukák általában hátra sorolják magukat a családi életben, számukra erőfeszítést jelenthet az, hogy félretegyék a családi rutin tennivalóit, hogy jusson magukra idő. Vagy esetleg arra kényszerülnek, hogy a pihenőidejükből vegyenek el a mozgás miatt.
Ha sikerülne újrafelosztani a napi rutinfeladatokat, és partnerként bevonódnának a házimunkába a társak és a gyerekek is, akkor mindenkinek jutna idő mindenre. Ehhez viszont kézbe kell venni az életünket, és ha kell, az asztalra csapni egy picit, hogy új időszak köszönthessen be.
Nem könnyű kimozdulni a megrekedésből, és most a karantén időszakban pláne nem annyira könnyű, hiszen az edzőtermek nem tartják nyitva a kapuikat. Azonban lehet otthon is mozogni, sőt, szakember segítségével mozogni. Ebben segít például az Anyatest projekt. Itt tudtok csatlakozni a személyreszabott tornasorozatokhoz.
Ha mentálisan is szeretnél rendet tenni magadban, akkor ITT tudsz bejelentkezni Skype beszélgetésre, hogy átnézzük, mi okoz nálad elakadást, és megtaláljuk a saját erőforrásaidat, amelyekre támaszkodva elindulhatsz az új úton.