Napi 30 perc és garantáltan jobb hangulatban leszel

hogyan legyel boldogabb

Ahogy olvashattátok már rólam, a Berkeley Egyetem Boldogság tudománya kurzusán tanulok. A tananyag során nagyon jó stresszoldó és életminőség-javító módszereket ismertem meg. Első körben meghallgatom, hogy a professzorok, kutatók milyen összefüggést találnak az adott módszer és a jól lét között. Ezt elmondják tudományosan, majd levezetik a kísérletet, sokszor videót is kapcsolnak hozzá. Magát a tanulási folyamatot is nagyon élvezem, de azt még jobban, hogy mit ad ez az egész nekem. Ugyanis első körben magamon tesztelem ezeket a módszereket.  Sajnos a blog berkein belül nincs túl nagy mozgásterem kifejteni a tapasztalataimat, de azért igyekszem beszámolni róluk.

Most a meditáció hasznosságáról ejtenék pár szót. Tudom, hogy egyre többen használják ezt a stresszoldó tevékenységet, mint ahogyan én is egyre többször engedem meg magamnak, hogy kikapcsoljak annyira, hogy meghalljak olyan üzeneteket is, amiket a napi rutin, és a hajtás következtében nem tudok befogadni. Mindemellett  a napi fél óra meditáció áldásos hatásaként fejlődik a koncentrációs képesség, a memória, sőt sokkal több pozitív ingert vagyunk képesek felfogni a környezetünkből, mint azok, akik nem meditálnak. Ezt a professzorok az agyban bekövetkező változásokkal magyarázzák. A tesztek során bebizonyosodott, hogy számos akkut betegségben szenvedő állapota javult a meditációs kúra hatására.  Nem kell különleges dologra gondolni. A légzésre és a testrészeidre kell figyelni. A lényeg, hogy összpontosíts (a jelenre).

A meditációt végezheted ülve vagy fekve, ahogy neked kényelmes. A lényeg, hogy ellazulj, és érezd a tested. Vegyél sorra minden porcikádat, éld meg, kövesd a lélegzeted útját, tudatosan fordulj a tested felé. Ha elkalandoznak a gondolataid, nem baj, de lágyan fordítsd vissza magad a jelenbe. Ne engedd, hogy a múlton vagy a jövőn rágódj. Ott legyél, a jelen pillanatában. A légzésedre figyelve könnyen fel tudod venni a fonalat egy-egy elkalandozás után. Csak magadra figyelj. Más dolgod nincs közben.

Ezek a napi félórás meditációk kiválóan lecsendesítik a háborgó lelket, a fájó testet, s mint ahogy már említettem, a kérdéseinkre is megkaphatjuk a választ. A sejtjeink egy kicsit fellélegezhetnek, nem kell minden izmunknak katonásan befeszülve lenni. Legalább erre a fél órára. Sokkal pihentebb, nyugodtabb, lelkesebb leszel a meditáció után.

Ha nincs lehetőséged – vagy nem szeretsz – meditálni, akkor kiválthatod azt egy békés sétával a természetben, vagy az is emel a hangulatodon, ha önzetlenül kedvességet teszel valaki más számára. A lényeg, hogy a jelenre koncentrálj. Ne arra, hogy ki mit mond rólad, ne arra, hogy bírálj másokat, vagy az életedet. Ne azt figyeld abban a félórában, hogy mit fogsz főzni vacsorára, vagy hogy elküldted-e a céges e-mailt. Ezek a dolgok megvárnak, és te egy jól kikapcsolt félóra után sokkal könnyedebben, lelkesebben veszed majd az akadályokat.

Sokkal boldogabb leszel. És az jár neked.