A karantén időszakban több könyvet is elolvastam, és néhányat most ajánlóba is hoztam.

Legszívesebben csak nyomtatott könyveket vásárolnék, mert imádom az illatát, és szeretem, amikor a fürdőkádban lazuláskor vízcseppek jelennek meg egyes lapjain. Azonban be kell látnom, hogy az e-book is nagyon hasznos, mert éjszaka, elalvás előtt is át tudok olvasni néhány oldalt, és az Amazonról is be tudok szerezni egy-két példányt gyorsabban, mint ahogyan a hazai könyvesboltokban megjelenik.

Engedjétek meg, hogy bemutassam a Belbambino boltból összeválogatott olvasósarkot (most sok mindent kedvezménnyel adnak egyébként) , ahol szeretek elmerülni a könyvek világába. Az előkelő zöld bársony puff nagyon praktikus darab, mert akár háttámasztónak, akár ülőkének is lehet használni, hangulattól függően. A csillagokat deréktámasznak használom, az angyalszárnyakat pedig csak nézem, mert olyan szépek, hogy nem akarom semmilyen munkára sem fogni azokat.

A képen épp az látható, amint a Big Magic könyvnek a végére értem. 🙂

Marie Forleo

Az utóbbi időben három olyan könyvet olvastam, amelyik nagy segítség tud lenni, ha valaki elakad az útján, és nem tudja, merre lépjen. Az egyik ilyen aranyos és hasznos olvasmány Marie Forleo Minden megoldható című könyve. Az édesanyja tanításaival fűszerezett visszaemlékezése alapján kapunk segítséget az optimista életszemlélet kialakításához.

Gabrielle Bernstein

A másik könyv, amit most olvastam és hasznos azoknak, akiknek újra kell rendezniük, teremteniük az életüket, az pedig nem más, mint Gabrielle Bernstein Szupervonzás című könyve. Azok, akik szerették a Titkot és nyitottak a varázslatra, nyugodtan lapozgassák ezt a könyvet.

Elizabeth Gilbert

A harmadik könyv az ajánlóban Elizabeth Gilbert Big Magic című könyve. Úgy tűnhet, hogy az íróknak nyújt segítséget ez a könyv, de leginkább a kreativitásunkat, bátorságunkat hivatott fejleszteni, hogy rá merjünk lépni az általunk ismeretlen új útra.

+1 ajánlat: Párkapcsolatot támogató könyv

Ha párkapcsolatot támogató könyvre vágysz, akkor jó szívvel ajánlom a legújabb könyvemet, az Így rázd fel a párkapcsolatodat! (mielőtt a hűtlenség teszi meg….) címmel jelent meg márciusban. Itt tudod megnézni vagy a képre kattintva.

Hallgasd meg a podcast adásokat is!