Engedjétek meg, hogy néhány sikersztorit kiemeljek a klienseim életéből. Nagyon büszke vagyok rájuk.

Amikor a férfi talpra áll az elbocsátás után

Az egyik férfi, akit váratlanul elbocsátottak a munkahelyéről kisebbségi érzéssel küzdött. Nehéz volt feldolgoznia, hogy nem kell a munkaadójának. Már-már elhitte az alkalmatlanságát, de egyszer csak elkezdte meglátni az új helyzet előnyeit, és pár hét után beadta a jelentkezését egy neves céghez. Azt gondolta, hogy nem fog megfelelni nekik, de ő nagyon szeretett volna náluk dolgozni. Több kör után megkapta a jó hírt, felvették.

Megérte kimászni a belső köreiből: elbocsátottak – nem vagyok jó – félelmetes az új helyzet – azért szorongok, mert mások elbántak velem. Erről áttért egy másik gondolatmenetre: elbocsátottak – egy ideje én sem éreztem jól magam a munkám során – vágytam egy magasabb pozícióra – képes vagyok új emberekkel, új helyzetekben dolgozni – a felszabadult időmben sok mindent megtudtam magamról – erősítettem magam abban, amiben gyengébb voltam – akarom az új állást – izgatottan állok az új élethelyzetem előtt.

Amikor a kisgyermekes anyuka új életet kezd

Egy másik esetben egy frissen elvált kisgyermekes anyukáról van szó. Sokáig meg akarta menteni a házasságát, de a férj úgy gondolta, a hölgynek van problémája, változzon ő. És változtatni kezdett. Nem tűrte tovább a férje általi mellőzöttséget, és megbeszélték, tud-e másként menni a házasságuk, mert nem szeretne boldogtalanul benne maradni. A férj nem akart változtatni, külön költöztek. Az anyuka vett egy nagy levegőt, kivett egy albérletet. Összeszedte, hogy milyen eddigi sémáit akarja megváltoztatni, hogy boldogabb lehessen. Megismerte, hogy mire miért úgy reagál, ahogy és miként kellene reagálnia, hogy jobban érezze magát a bőrében. Figyelte az érkező helyzeteket, figyelte benne a saját viselkedését, az automatikus reakcióit, és változtatott rajtuk. Újra azt érezte, hogy nála a kontroll. A saját boldogsága már nem valaki máson, hanem csakis önmagán múlik. Az önsajnálatból egy tudatos, teremtő gondolatvilágba lépett át.

Nagyon nehéz talpra állni, ha ütést kaptunk, de ha van bennünk igény a továbblépésre, akkor többféle segítséget meg tudunk fogni ahhoz, hogy egy „mankóval” megtehessük az első pár lépést. Utána pedig az egyik lépést a másik követi, és kialakul az új élet. Nem jelenti azt, hogy a régi fájdalmak eltűnnek, inkább valahogy integrálódnak, és többek leszünk a tapasztalás által kiváltott érzésektől, az új gondolatsémáktól.

*****

Ha szeretnéd, hogy segítsek a nyomasztó hangulatod kezelésében, túl jutni az elakadáson, a krízisen, akár párkapcsolati, akár saját magaddal kapcsolatos a probléma, itt írd be magad a Skype tanácsadásra. Szívesen fogadlak, hogy megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a kiegyensúlyozottságod megélése érdekében.

Laskai Nelli
házassági tanácsadó

Segítség párkapcsolatban élőknek!


Az Így rázd fel a párkapcsolatodat! című könyvem abban segít, hogy a társaddal tudjatok érdemben kommunikálni. Közel 300 kérdést tartalmaz, amely sorvezető a könnyed beszélgetéshez. Segítség van benne, hogy ki tudd fejezni az érzéseidet, és segítő kérdések, hogy jobban ki tudjátok bontani a párotok számára, hogy mi is az igényetek pontosan. Mindemellett olyan önfeltérképező feladatlap van benne, amely által rálátsz, hogy mit szeretnél, és hogyan tudod elérni azt. Akár a párkapcsolatban, akár az élet más területein. A könyv nyomtatott és e-book formában is elérhető ITT.