Mindent elérhetsz, amit akarsz. – tartja a mondás, és én azonosulni is tudok vele. Ugyanakkor azt is tudom, hogy nem elég akarni, tenni is kell azért, hogy azzá váljunk, amik szeretnénk lenni. A célkitűzéskor fontos kezdőlépés a vágy megfogalmazása, mi az, amit szeretnénk. Ezek után jó meghatározni az időtartamot, hogy mikorra szeretnénk megvalósítani, illetve a lépéseket azonosítani, amik elvezetnek oda. A lehetséges akadályokat is érdemes megnevezni, és megnézni, mit tudunk tenni azért, hogy elkerüljük, vagy megoldjuk őket.

És a megvalósuláshoz, amire igazán szükségünk van, az a hit és a motiváció.  Motiválhatjuk magunkat képekkel, mások sikertörténeteivel, megerősítésekkel. A sikeres emberek azt mondják, hogy napi szinten foglalkoznak az álmaikkal, motiválják magukat könyvekkel, filmekkel, és minden olyan módon, amire ismerve önmagukat, reagálni fognak.

A Fitti4you.hu egy olyan webáruház, ami egykoron csak egy álma volt valakinek, ám ma már egy mindenki számára elérhető megoldást kínál.

 

Fittit, a webáruház mögött álló hölgyet kérdeztem, hogy mi adja a meseszép karkötők varázserejét:

Miben és hogyan segít a motivációs karkötő?

A motiváció egy olyan dolog, amit napi szinten táplálnunk kell magunkban, hogy akkor is pozitívak, lelkesek és életvidámak tudjunk maradni, ha épp nem úgy mennek a dolgaink, ahogy szeretnénk. A motivációs karkötők célja, hogy rápillantva egy-egy rosszabb-nehezebb pillanatban is jó érzés töltsön el minket, egy kis doppingszer a lelkünknek. 🙂

 

 

Mi alapján választod ki a színeket, köveket?

Jelenleg fekete, fehér, fekete-fehér és rózsaszín-fehér színekben elérhetőek a Fitti karkötők. Azért döntöttem ezek mellett, mert ezek a színek mindenhez passzolnak, így ha valaki beszerez egy karkötőt, bármihez felveheti. De egyébként tervezem bővíteni a kínálatot, illetve ha valaki megkeres egyedi elképzeléseivel, szívesen készítek akármilyen más színből is motivációs karkötőt, szeretek színeket használni. Kövek terén csak ásványgyöngyökkel dolgozom, mivel amellett hogy tartósak és különösen szépek, a természetből nyerjük őket, jótékony hatással vannak a szervezetünkre. A kedvenc ásványom a roppantott hegyikristály, amit szinte minden Fitti karkötő készítésekor felhasználok.

 

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig?

Eleinte csak magamnak készítettem karkötőket, szeretem körbe venni magam pozitív töltetű dolgokkal. A webáruház megnyitásának ötlete abból eredt, hogy egyre többen érdeklődtek a karkötők iránt és lelkesen hordták őket. Szuper érzés másokon látni a karkötőimet, jó tudni, hogy örömet szerez nekik a mindennapjaikban.

 

Neked milyen karkötőd van, amit a leggyakrabban használsz?

A szívemnek legkedvesebb medál, aminek az egyik oldalán a „Live the life you love” felirat látható, a másikon pedig a „Love the life you live”. Imádom a csuklómon hordani, mindig emlékeztet rá minden helyzetben, hogy tegyem azt, ami igazán fontos nekem, ami tényleg örömet szerez, teremtsek értéket az életembe, töltsem meg szeretettel, vidámsággal, kedvességgel! 🙂

 

Hogyan, mi alapján válasszon a  vevő tőled karkötőt?

Mindenki maga érzi, hogy mire van szüksége az adott életszakaszában. Azért a Fitti névre esett a választás a karkötők elnevezésekor, mert eleinte csak a fitt életmódra buzdító karkötőket készítettem. Nagy kedvencem volt a „Strong+súlyzó” összeállítás, ami a lustább időszakaimon segített átlendülni, szem előtt tartva, hogy mennyire jó érzés is egy fitt, energiától kicsattanó testben élni. Aztán a súlyzót leváltottam egy szívecskére, ugyancsak Strong felirattal, ami azt az érzést nyújtja, hogy bármire képes vagyok, én bármit kibírok, és bármit el tudok érni, amit csak szeretnék, mert megteszem érte, amit kell, az erő bennem van!:) Használok angyal szárnyakat is, amik egyfajta védelem-érzetet adnak, azt hivatottak sugallni, hogy jó kezekben vagyunk és csupa jó dolog vár ránk! Kisregényt írhatnék, hogy melyik medálok, milyen érzést váltanak ki belőlem, mindenki mást érez a legközelebb magához, kinek mi adja a legtöbbet, aszerint válasszon „útitársként” Fitti karkötőt magának.:)

 

***

Nekem is van már Fitti karkötőm és nagyon kedvelem, hogy finoman erősít engem minden nap abban, amiben szükségem van támogatásra.

Hallgasd meg a podcast adásokat is!