Amikor megtapasztaltam a saját bőrömön, hogy milyen nagy ereje – és jelentősége – van a hálatechnikának, azóta mindenkinek jó szívvel ajánlom, hogy beemelje ezt a rövid, ám igen mély gyakorlatot. Az ember egyszerre csak egyfélére tud gondolni – vagy jóra, vagy rosszra, együtt a kettő nem megy, szokták mondani. Ez azt jelenti, hogy ha rossz a hangulatunk, mert rossz érzéssel bíró gondolataink vannak, akkor azzal, hogy jóra gondolunk, képes megváltozni a hangulatunk. Ez egy nagy muníció minden ember számára, főként a pandémia idején. Vannak, akik számára ez a gyakorlat könnyen megy, tehetségük vagy adottságuk van hozzá, egyáltalán nem megerőltető számukra használni ezt a technikát, míg mások igen is sok energiát tolnak abba, hogy a fókuszukat a jó dolgokon tudják tartani. Az biztos, hogy a hála rutinszerű működtetése tanulható.

#halapont

Az ország több városába kértem engedélyt Hálapontok kihelyezésére, egyelőre Hódmezővásárhelyre festettem fel Hálapontokat. Ahogy a Facebookon és a hozzám érkező üzenetekből látom, volt rá igény, és örülök, hogy egy újabb platformon szolgálhatok azért, hogy a világ jobb hely legyen.

Itt láthatóak az eddigi #halapont címkével posztolt képek (ha Te is posztolsz képet, kérlek, használd a #halapont kiírást, hogy megtaláljam a Te képedet is):

Az aktuális albumért kattints a linkre:

https://www.facebook.com/media/set?vanity=boldognaklenni&set=a.1757619371107506

Hálaponttal a boldogságért

A Hálapontok egyszerűen használahatóak és nagy erővel bírnak. Ha a séta közben – vagy előre megtervezve arra járva – megtaláljuk a Hálapontot, akkor a lábnyomra állva nincs más dolgunk, mint ráfókuszálni azokra a személyekre, tárgyakra, eseményekre, amelyek örömünkre szolgálnak, hogy az életünk részei. A jó dolgokra koncentrálás jó érzéseket fog előhívni bennünk, így jobbá válik a hangulatunk, jó energiák szabadulnak fel bennünk (és körülöttünk), támogatjuk a testi-lelki egyensúlyunkat. Kár lenne kihagyni!

Bízom benne, hogy néhány héten belül még több városba vihetünk Hálapontot! Köszönöm, hogy a Facebook poszt alatt sokan írtátok a városokat, ahol szívesen találkoznátok Hálaponttal. Eddig ezekre a településekre adtatok le igényt: Budapest, Tatabánya, Nagykanizsa, Dunakeszi, Szeged, Veszprém, Pécs, Orosháza, Nyíregyháza, Hatvan… Megteszem, ami tőlem telik :).

Szóval, hírt adok majd arról, ha a Te városodban is sikerül Hálapontokat létesíteni, és akkor arra bíztatlak, hogy keresd meg, állj rá, és emeld a rezgésedet, alkoss velünk, Hálapontosakkal egy klassz közösséget. 🙂

Addig is, minden jót,

Nelli

Szeretném bemutatni az új könyveimet.

Az önbizalmadért

Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.

Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.

Pároknak

Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.

Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!