Többen is írtak nekem, hogy amióta ez a járványos időszak tart, nem alszanak jól, talán pánikroham is előjön náluk éjszaka, forgolódnak, aggódnak. Van, aki nehezen alszik el, de zömében inkább arról panaszkodnak, hogy többször felébrednek éjszaka, jár az agyuk, vagy szoronganak.

Azt gondolom, hogy ebben az időszakban ez a jelenség a kialakult helyzet velejárója. Sokan megpróbálnak nappal erősek lenni, elfojtani az aggodalmukat, úgy tesznek, mintha nem félnének, de ez az erős kontroll hiányzik akkor, amikor leszáll az este, és az elménk rendszerezni kezdi az adott nap történéseit. Ha a sok felgyülemlett félelem szorongat bennünket, akkor igen nehéz az elalvás előtti ellazult állapotot megteremteni. A szorongás miatt feszülten figyelnek a sejtjeink, hogy vajon mi fog történni velünk, milyen veszélyben vagyunk. És sokan a jelenben nincsenek valós veszélyben, inkább azok az információk szorongatják, amiket a híradóból hall, ami mással történt meg, és amitől fél, hogy vele meg fog történni.

3 gyakorlat következik, amivel segíthetjük a jó alvásunkat:

1, Meditáció

Ha lefekvéskor a sejtjeink megnyugvását igyekszünk elérni, akkor az jó hatással tud lenni az alvásra is. Használhatunk vezetett meditációt a netről, de akár egy kellemes instrumentális zene is képes elengedtetni velünk a szorongató gondolatainkat.

2, Mozgás napközben

Az otthonunkban maradásunk miatt sokkal kevesebb mozgunk, mint amikor munkába jártunk. Nem ér annyi inger bennünket, elmaradnak a társas érintkezések. Ezeknek vannak jó és kevésbé jó hatásai is. Aki otthonról dolgozik, valószínű, hogy a laptop előtt ül órákon keresztül, így elég mozgásszegény a napja. Még akkor is, ha közben házimunkát végez, vagy  a dolgozószoba és a gyerekszoba között ingázik. Sajnos ezek még a kalóriavesztésbe sem szoktak beleszámítani. Ha lehet, ha megtehetjük, sétáljunk egy nagyot délután, akár kocogni is lehet, kerékpározni, vagy otthoni edzéstervet követni. Több díjmentes tornaóra is elérhető a neten.

3, Nappal dolgozzunk azon, hogy este nyugodtabban aludjunk

Aki tudja, hogy felzaklatják a hírek, számára nem ajánlatos félóránként beülni a híradó elé, vagy hírportált görgetni unalmában. Ha mégis megnéztük a híreket és félelem tör ránk, akkor keressünk megnyugtató gondolatot, amivel kicsit ellensúlyozni tudjuk a negatív érzésvilágunkat. Vegyük sorra, hogy mi mindent teszünk meg az egészségünk megóvása érdekében. Lássuk, hogy a jelenben nem vagyunk veszélyben, a jövő meg bizonytalan, és ez azt is jelenti, hogy benne van az is, hogy semmi bajunk nem lesz az egész járvány időszak alatt. Ha félünk, aggódunk napközben, akkor azt beszéljük ki valakivel, hogy ne maradjon elfojtásban.

Teljesen természetes, hogy ebben a helyzetben fél valaki attól, hogy megbetegszik, vagy a hozzátartozójáért aggódik. Vannak, akiket gazdaságilag is komolyan érint ez a krízis. Az élet most megmutatta, hogy kiszámíthatatlan a jövő. De ez eddig is így volt, csak nem volt ennyire szembetűnő, vagy nem fókuszáltunk erre a tényre annyira. Sok dolog felett nincs kontrollunk, de több dolog felett viszont van. Eldönthetjük, hogy a jelenben mire fókuszálunk: a problémára koncentrálunk, vagy az adott szituáció megoldására. Elég egyszerre most csak a mai napunkat látni, és jól megélni azt.

*****

Ha szeretnéd, hogy segítsek a probléma feltárásában és annak kezelésében, túl jutni az elakadáson, a krízisen, itt írd be magad a Skype tanácsadásra. Szívesen fogadlak, hogy megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a kiegyensúlyozottságod megélése érdekében.

Laskai Nelli
házassági tanácsadó


Az Így rázd fel a párkapcsolatodat! című könyvem abban segít, hogy a társaddal tudjatok érdemben kommunikálni. Közel 300 kérdést tartalmaz, amely sorvezető a könnyed beszélgetéshez. Segítség van benne, hogy ki tudd fejezni az érzéseidet, és segítő kérdések, hogy jobban ki tudjátok bontani a párotok számára, hogy mi is az igényetek pontosan. Mindemellett olyan önfeltérképező feladatlap van benne, amely által rálátsz, hogy mit szeretnél, és hogyan tudod elérni azt. Akár a párkapcsolatban, akár az élet más területein. A könyv nyomtatott és e-book formában is elérhető ITT.

Szeretném bemutatni az új könyveimet.

Az önbizalmadért

Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.

Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.

Pároknak

Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.

Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!