A féltékenységet mindenki ismeri, legalább is valamelyik formáját. A párok életét nagyban nehezíti, ha az egyik fél féltékeny, és az érzései által formált viselkedésével terhet ró a másik félre, annak szabadságérzetére, a kapcsolat „élhetőségére”.

A kötődési sémánk – ahogy gyermekkorban megtanultunk kapcsolódni a szüleinkkel – befolyásolja azt, hogy miként viselkedünk a párkapcsolatban. Tudunk-e biztonsággal kötődni, bízunk-e a társunkban akkor is, ha nincs velünk, vagy ha nem mutatja ki a szeretetét irányunkba úgy, ahogyan mi azt jóvá is tudjuk írni számára.

Természetesen, nem csak ez az egy az, ami befolyásolja, hogy féltékenyen reagálunk-e a helyzetekre. Függ többek között az önbizalmunktól, önértékelésünktől, a hitünktől, az előző kapcsolatunk működésétől, az idealizált párkapcsolati képünktől és nem utolsó sorban a társunk viselkedésétől is.

Féltékenység a kapcsolatban

Mariann példáját hozom ma. Tizenéve boldog családi életet élnek, a féltékenység évekig nem volt jelen a kapcsolatukban, azonban egyik nap meglátta, ahogyan a férje egy nővel csetel este. Amikor szóvá tette, kérdezősködni kezdett, a férje dühös lett és a szabadságának megnyírbálásáról beszélt Mariannak. Ez a fajta reakció a feleséget még jobban elbizonytalanította. Nem azt érezte, hogy átlátszóvá vált a férje és beavatta a beszélgetésbe, hanem épp, hogy azt élte meg, hogy kizárta őt. Ez a nem várt, és nem jóváíródott válasz megingatta Mariann párkapcsolatba és Tomiba vetett hitét. Minél többet gondolkodott a helyzeten, annál jobban eluralkodott rajta a féltékenység.

Tomit egyre jobban zavarta Mariann fürkésző tekintete. Sokszor elmondta, hogy nincs miért aggódnia, de ne akarja kontrollálni őt. Minél többet kérdezett a feleség, annál hevesebb ellenállásal reagált a férj. Mariann utána már azon aggódott, hogy ezzel a viselkedésével, a túlzott közelségi vágyával el fogja taszítani magától a férfit.

Mi játszódott le Mariannban? Megdöbbentetette, hogy a férjének szüksége van a más nővel történő beszélgetésre. Azt érezte, hogy ő már nem elég jó számára, és veszélyben van a házassága. Ha kiderülne, hogy hűtlen a férje, el kellene hagynia. Ha meg csak barátok, akkor miért titkolja a feleség előtt? Miért nincsenek olyan közel egymáshoz, hogy beszéljen erről, úgy, mint eddig máskor? Mi változott a férfiban? Mi változott a kapcsolatukban?

Mi játszódott le a férjben? Tizenév szoros közelség után miért ne beszélgethetne más nőkkel, ha nem csalja meg a társát? Miért kell minden döntéséről, gondolatáról beszámolni otthon? Miért nem bízik abban a társa, hogy tudni fogja, hol a határ? Miről szól akkor a házasság? Önfeladásról és teljes kontrollról?

Mindkét fél szenvedett ebben az állapotban. Sajnos az elfogadás, a tisztelet és egymás reakcióinak megértésének hiánya csak növelte a távolságot kettejük között. Viszonylag rövid idő alatt a kommunikációjukban is megjelent mindkét fél sértettsége. Egy idő után pedig egyikőjük sem volt biztos abban, hogy ez a kapcsolat az, amelyikért tenni akarnak.

Mi a kiút a féltékenységből?

Jó, ha mindketten megismerik, hogy mi van a reakciójuk, félelmük mögött. Számtalan kérdés merül fel ilyenkor.

  • Milyen régi séma vagy példa áll az érzésvilág mögött?
  • Mitől félnek?
  • Mi a vágyuk?
  • Hol tart valójában ez a párkapcsolat, mik azok, amik esetleg elfedik a mélyben meghúzódó vágyakat vagy elégedetlenségeket?
  • Hogyan tudnak egymás igényére pozitívabban reagálni?
  • Melyek azok a viselkedési formák, amelyek táplálják a féltékenységet és melyek azok, amelyek csitítják?
  • Ki miben tud engedni a kapcsolat javulása érdekében?
  • Ki miből érzi szeretve és érzelmi biztonságban magát a kapcsolatban?

A két félnek ilyen esetben van min dolgozniuk. Az ön és társismeret, a szülői minták, az előző kapcsolatból hozott minták feltérképezése, az automatikus reakciók átgondolása, és adott esetben átírása segíteni tud azon, hogy ne mérgezze meg a pár életét a féltékenység.

*****

Ha nem igazán érzed magad közel a társadhoz, és szeretnéd, hogy segítsek a probléma feltárásában és annak kezelésében, túl jutni az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva), itt írd be magad a Skype tanácsadásra. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében. Ha párban jöttök, lehetőségetek nyílik könnyíteni a sérelmeiteken, megtanulni a helyes kommunikáció elemeit, megismerni és használni egymás szeretetnyelvét ahhoz, hogy jól tudjátok egymást szeretni a mindennapokban. Ezek a változások egy békésebb, stabilabb, élhetőbb, szexuálisan aktív párkapcsolathoz vezethetnek.

Ha szívesen olvasnál segítő könyvet a témában, kattints IDE!

Laskai Nelli
házassági tanácsadó

Kép: pexels.com

Szeretném bemutatni az új könyveimet.

Az önbizalmadért

Ezt az e-bookot azért írtam, mert tudom, milyen érzés elveszve lenni, és azt is tudom, hogy van kiút. Ha én képes voltam újra hinni magamban, akkor te is képes vagy rá. Az önbizalom nem egy elérhetetlen cél, hanem egy folyamat, amelyet te is elindíthatsz, akár már ma.

Ez a könyv segít, hogy te is megtapasztald azt a felszabadító érzést, amikor már nem csak éled az életedet, hanem igazán élvezed is.

Pároknak

Az Újra igen! olyan technikákat, gyakorlatokat tartalmaz, ami segíteni tud abban, hogy jobban kezeld a stresszt, el tudj lazulni, megértsd a párkapcsolati működésedet, miért és hogyan választasz partnert magadnak.

Megoldásokat mutat be egyes párkapcsolati problémákra, és segít felismerni a bántalmazó kapcsolatot. A feladatlapok segítségével fel tudod mérni, hogy milyen kötődési stílusod van, hogy áll most a párkapcsolatod és a 10 héten át végezhető közeledést segítő programmal javíthatod, erősítheted a kötődést közted és a párod között. Kattints a képre, és nézd meg, mit találsz a könyvben!

Hallgasd meg a podcast adásokat is!