negyvenespar.jpgA napokban az egyik negyvenes, egyedülálló férfi ismerősömmel beszélgettem a párkapcsolatokról. Azt mesélte, hogy az utóbbi évben 25 és 40 év közötti nővel is megismerkedett, de nem fordult egyikkel sem komolyra a dolog. Őszintén szólva már meg is szokta azt, hogy egyedül él. Kialakult az életritmusa, nem számoltatja el senki sem a pénzzel, sem az idővel. Teljes nyugalommal várja, hogy találkozzon valakivel, akivel összebútorozhat. De nem erőlteti a dolgot. Majd jön, ha a sors úgy akarja.

Nem a kor számít, mondja. A huszonéves folytonosan számon kérte, hogy hol volt, mit csinált és miért, és miért nem vele – állandó nyüzsgést és foglalkozást igényelt -, az érett nők már önmagukat menedzselték, de bizony legtöbbjük negyven körül már családos, vagy bonyolult magánélettel bír. Csak visszaigazolást szeretnének kapni arról, hogy még mindig jó nők, még mindig megakad rajtuk a férfiszempár.

Ráncok és csalódás

Erről az jutott eszembe, hogy a feleségek egy része azt gondolja, hogy a negyvenes-ötvenes pasik csak a huszonegynéhány éves csajokra vágynak, és éppen ezért hajlamosak leértékelni önmagukat a tükör előtt. Attól félnek, hogy nem érdekesek, nem kívánatosak többé, ha ráncok jelennek meg a szem körül, kissé megereszkedik a bőr a nyak tájékán. Ettől aztán megindul az elégedetlenkedés, az öregedéstől való félelem, ami aztán kihat az élet minden területére, és bár beigazolódni látszik, hogy a ráncok miatt csődbe ment a párkapcsolat, valójában nem az teszi tönkre, hanem a kisugárzás, a közös boldog percek, a szexuális élmények kopnak el.

Ha valakinek nincs önbizalma, nem szereti önmagát, hanem folytonosan csak ócsárolja, akkor nehezen fog boldogulni a kapcsolatában, de akár a munkája során is szembesül a negatív hozadékkal.

A Boldognak lenni című könyvemben több fejezet foglalkozik az életmódváltással, a párkapcsolat-javítással és az önbizalom növelésével. Olyan bevált módszereket gyűjtöttem össze benne, ami már nagyon sok embernek segített az életét rendbe rakni. Nézz bele Te is!

Szeretet és szárnyalás

Fontos, hogy szeressük és tiszteljük önmagunkat, testünket. Nem a ráncosság a bűn, hanem az, ha mindenféle dactól és indulattól vezérelve duzzogva leroskadunk és a sanyarú helyzetünkért a társunkat, a társadalmat, a médiát vádoljuk és nem teszünk semmit önmagunkért.

Nem az életkorunk az, ami korlátoz bennünket, hanem az, amit gondolunk magunkról.

Laskai Nelli
párkapcsolati mediátor, házassági tanácsadó,
motivációs tréner
a Boldognak lenni és a Két férfi között című könyvek szerzője

foto:Pinterest