A hűtlenség többről szól, mint az árulás és a csalódás.

A hűtlen fél döntését megelőzi egy folyamat, amelyben már ott a hiány, ami végül egy külső kapcsolódás döntése felé terel valakit. Van valami, amivel nem boldogul a hűtlen fél, amit nem tud feldolgozni, vagy nem kap meg ahhoz, hogy szeretve, elismerve, vagy felszabadultnak érezze magát – legalábbis ezeket hallom leggyakrabban tőlük. Azt is szokták mondani, hogy nem a párjuk nem megfelelő viselkedése miatt bonyolódnak egy viszonyba, hanem önmagukat védték az összeomlástól. Leegyszerűsítve akkor van olyan hűtlenség, ami a párkapcsolatban megélt hiány miatt következik be, és van, amelyik a hűtlen fél vergődése, belső vívódása miatt alakul ki.

A hűtlenség egyenlő a kapcsolat végével?

Vannak kapcsolatok, amelyek felfrissülnek egy megcsalásos szakasz után, és vannak, amelyeknek ez jelenti a végét. Azok a párok, akik együtt maradtak a megcsalás után, azt tartották szem előtt, hogy mi az, amit szeretnek a másikban, mi az, ami számukra érték ebben a kapcsolatban, és mi a közös céljuk. A hűtlen felet egészben nézték, nem csak az árnyoldalára fókuszáltak. Ami persze, nem volt könnyű, de nem is volt lehetetlen. A megcsalásban keresték önmaguk szerepét és tanulófolyamatát is.

Az emberek nem csak jók vagy rosszak – ha lehet egyáltalán így minősíteni. Mindenkinek van szép, szerethető, fényes oldala, és egy olyan is, ami inkább árnyékos, és kevésbé tudunk azonosulni vele. Így egy csomag az ember.

Azt látom a velem együtt dolgozó párok történetében, hogy van esély újra boldognak lenni a hűtlenség után. Azonban nem lesz már olyan, mint előtte volt a kapcsolat. Ez meg nyilván – tekintve, hogy mi történt – talán nem is baj. Ha jól használják fel a krízisből levont következtetéseiket, akkor egy őszintébb, célzottabban működő kapcsolatuk lesz. Persze, az újrakezdés nem jelenti azt, hogy rendben van, ha az egyik átveri a másikat. Azt sem jelenti, hogy bármikor máskor is megteheti a megcsalt féllel. Azt jelenti, hogy készek tanulni a hibáikból, készek arra, hogy változzanak, és működőképesebb csapatot alkossanak.

Az érzelmi biztonság fontos az emberek számára. Sokan vágyakoznak olyan kapcsolatra, ahol mindig nagy az egyetértés, mindig szeretik, tisztelik egymást a felek. Soha nem gondolnak senki másra, és nem kérdőjelezik meg az akár húsz- harminc évvel ezelőtti döntés helyességét.

Azonban nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy egy ember képes alapból megadni 100 %-ig mindazt, amit várunk tőle.  Lesz olyan terület, ahol az elköteleződés támogatja meg az elfogadást.

 

A hűtlenség utáni újrakezdéshez és a kiegyensúlyozott működtetéshez mindkét fél szándéka szükséges, azaz hogy szándékukban álljon megbocsátani maguknak, a másiknak, belátni a helyzet kialakulásához vezető okokat, és felelősséget vállalni azért, amit megtehetnek (helyes kommunikáció, konfliktuskezelés, elköteleződés, munkamegosztás, tisztelet…stb.) , hogy mindketten megkapják a kapcsolattól, amit várnak.

 

*****

Ha valaki nem akar elválni, és újrakezdeni a párkapcsolat kiépítését és fenntartását egy új személlyel, hanem a meglévő rendszerben kíván eltölteni még 30-40 évet, akkor érdemes most tennie valamit a változásért, hiszen a hátralévő életében most a legfiatalabb. Egy új nézőpontból, új szemlélettel, új célokkal, önmagát és a társát újra megismerve nekivágni a házasság újabb, örömtelibb fejezetének.

 

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek túl jutni  az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva, boldogtalan vagy, és nem találod a kiutat), itt írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Örömteli napot kívánok!

Ha inkább könyvet olvasnál a témábankattints IDE!